Ma reggel hihetetlen dologra keltünk! Nem a telefonunk ébresztője szólalt meg először, hanem a kapucsengőnk. A férjem kelt fel és ment ki megnézni, hogy ki lehet az ilyen korán.
Legnagyobb meglepetésére egy hajléktalan férfi állt a kapuban, egyik kezében szomszédunk pénztárcáját tartva. Tudni kell, hogy a szomszédasszonyunkat, tegnap kizsebelték a buszon, elvitték a tárcáját benne az összes iratával és készpénzzel, a Belvárosban.
A hajléktalan Óbudán találta meg a tárcát egy kuka dobva, miközben éppen élelem után keresgélt. Sajnos a pénz már nem volt benne, de az iratok hiánytalanul megvoltak és mivel tudja, hogy mennyire sok nyűgöt, utánajárást és pénzkidobást okoz az összes irat újra beszerzése, elindult a tárcával és elsétált vele hozzánk az Alagúthoz.
A szomszéd nem volt otthon mert éjszakás műszakban dolgozik, ezért hozzánk csengetett be, hogy adjuk át neki. Elmesélte azt is, hogy ez már a harmadik tárca egy év alatt, amit visszavisz jogos tulajdonosának.
Miközben beszélgettünk, megérkezett a szomszéd is, akinek hatalmas boldogsággal és megkönnyebbüléssel indulhatott így a napja. Nem intézte el egy halk „köszönöm”-mel a dolgot, pontosan átérezte, mekkora áldozatot hozott érte az, aki átgyalogolt a pénztárcával a városon, hogy visszajuttassa neki. Azt mondta, megnyugodhat, mert egész télen nem fog éhezni, erről ő gondoskodik!
Nagyon megható volt ezt hallani! Ez egy újabb bizonyíték volt arra, hogy nem a ruha és főleg nem a pénz teszi az embert!