Ma hajnalban meghalt az édesapám, az utolsó lélegzetvételei előtt elmondtam neki, azt amit mindenki tudott.. (3. oldal)

Kimenetem az utcára.. este 9 se volt még és magamat biztattam:--Megtudom csinálni...! Nagyon nehéz lesz de erős vagyok...! stb. stb..És közben pedig reszkettem mint a nyárfalevél...Majd mikor összeszedtem maradék erőmet bementem a jelenlevőket megkértem hogy köszönjenek el, amit akarnak közölni vele tegyék meg..és hagyjanak magamra vele...Innentől kezdve volt, életem egyik legfájdalmasabb, mondhatni semmi ismert kínhoz nem hasonlítható, gyötrelmekkel teli tűzdelt 15 perce...Már csak a falat nézte.. nem reagált de tudom hogy hallotta amiket mondtam..Ütemesen nagy levegőket vett közben biccent a feje lélegzetvétel kényszerétől és tudom hogy várt rám hogy segítsem..Elkezdtem finoman simogatni a karját és vállát és közben beszéltem..Pontosan nem tudom feleleveníteni mert nem voltam teljesen magamnál...Elmondtam neki mennyire büszke vagyok rá és mindenki a családban a rokonok ismerősök,,, Mennyire szeretjük, és bár segíteni már nemtudunk bármennyire is szeretnénk mindig emlékezni fogunk rá..Fölsoroltam az unokáit egyenként puszilni fogom őket és elmondom mennyire szereted mindnyájukat.Közben a hideg rázott és izzadtam sokszor pattanásigfeszültek az izmaim önkéntelenül...Folytattam de közben olyan gombócokat kellet nyelnem hogy majd megfulladtam...

- Próbálj megnyugodni engedd el magad, aludj szépen álmaidban mind ott leszünk veled és majd nem kell félned...- Minden rendben lesz nem kell aggódnod..lassan próbálj pihenni..Észrevettem hogy lassul, ritkul a lélegzete, éreztem hogy valami történik...és folytattam az arcát simogattam és csak beszéltem hozzá folyamatosan..Ő egyre ritkábban vette a levegőt, én pedig csak mondtam ésmondtam...éreztem hogy ezt várta hogy valaki segítsen megbirkóznia a félelmetes ismeretlennel...!Csak ültem az ágy szélén egyben büszkén és összeroppanva..