- Itt már közbe akartam lépni, hogy segítsek, mert kezdtem magam rosszul érezni. - Néni nagyon halkan, félve mondja: Fél kilót szeretnék.. A pultos zacskóba dobálja a kimért húst majd felb&ssza a mérlegre, majd kicsapja a pultra a zacskót: 700 forint. Néni: Tessék, mennyi? Pultos ordítva: 700!!!! A néni ebben a pillanatban szó nélkül kifordul a sorból, nincs ennyi pénze, ez teljesen világos... Előveszem a pénztárcámat, hogy kifizetem neki, ezalatt a pultos: Nab*zdmeg! (?)- és a zacskót felmarkolja, majd hátradobja (??) a bódé hátsó részébe. Én ezen - pedig láttam már karón varjút - teljesen lesokkolódtam, kezemben a nyitott pénztárcával nem tudtam eldönteni, hogy a pultost küldjem el a jó édesanyjába, vagy a nénivel próbáljam meg felvenni a kontaktot. És ez a két másodperces lefagyás elég volt arra, hogy -magam sem értem, hogyan, hiszen ilyen gyorsan nem közlekedhet senki- a néni eltűnjön a tér forgatagában.
Sehol nem volt már, percekig kerestem, hová tűnhetett és hogyan? Egész nap nagyon rosszul éreztem magam emiatt... hétszáz forint. Emberek... "emberek"?! Arra kérlek titeket légyszíves Osszátok ezt meg, lássa csak kis hazánk, hogy sajnos a közöny és embertelenség még mindig nagy úr nálunk itt nálunk.. Ja és az idősekkel szembeni tisztelet hol marad?! Szomorú vagyok, nagyon szomorú..."
