MindenegybenBlog

Ma Babicsek Bernát sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét.. Idén Januárban temették el

Ma Babicsek Bernát sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét.. 

Babicsek Bernát kedden töltené be a 42. életévét. A tavaly decemberben tragikus körülmények között elhunyt színész családja képtelen feldolgozni Bernát halálát, az ügyészség pedig továbbra is azt vizsgálja, fennáll-e bűncselekmény gyanúja

 Babicsek Bernát tiszteletére február 6-án emlékestet szervezet a Turay Ida Színház. A jegyekből származó bevételből 41 év alatti művészeket támogattak!

Az estre  minden jegy elkelt, a tragikus körülmények közt, otthonában, feltehetően füstmérgezés következtében meghalt színész családja pedig bár máig nem dolgozta fel még a tragédiát, örülnek, hogy ennyien emlékeznek gyerekükre.

„Tudjuk, hogy minden jegy elkelt” - mondta elérzékenyülve Bernát édesanyja, Márta a Blikknek. 

Tudtunk arról, hogy lesz egy est, a színház nem sokkal a halála után megkeresett minket. Felajánlották, hogy a befolyt összeget odaadják a temetés költségeire, de mi akartuk eltemetni a fiunkat 

- sírta el magát a gyászoló édesanya.

Ma meglátogattuk a nyughelyét... Ez a látvány fogadott: 

[LAPOZAS]

Talán ilyen lesz a fejfa? : 

Újabb fordulat Babicsek Bernát halála ügyében: nyomozást rendelt el az ügyészség

ernát édesanyja, Márta asszony elmondta, hogy hiába telnek a hónapok, képtelenek feldolgozni fiuk halálát. A színész közelgő születésnapja pedig még inkább felzaklatja a családtagokat.

"Reggel megyünk a templomba, a misén a fiam lelkéért imádkozunk. Már megrendeltem a virágot, a férjemmel pedig utána kimegyünk a temetőbe Bernát sírjához. Minden hétvégén járunk ki, de ez a nap más lesz. Nem lehet azt elfogadni, hogy ő már nem lehet itt a születésnapján"

– kezdte a Blikknek Márta asszony.

"Bernát borospincéje nemrég készült el, és vallásos, hívő emberek lévén, megszenteltetjük egy pappal. Furdal a lelkiismeret, hogy a solymári háznál nem volt kint a pap, mert hol a fiamnak nem volt jó, hol pedig az atyának. A tragédia óta sokszor gondolkozom azon, hogy talán minden ezért történt..."

Babicsek Bernátot 2022. január 15-én temették el Solymáron.FOTÓ: KONCZ MÁRTON - ORIGO

Márta asszony és férje azt tervezik, hogy a hosszú évek alatt összegyűjtött harmonika-gyűjteményt a színész házában állítják ki, ám ehhez még rendbe kell tenni az épületet. A ház falait a decemberi tűzeset óta ugyanis vastag koromréteg borítja.

"A férjem dolgozik ott egyedül, illetve a másik fiunk megy hétvégente segíteni. A férjemet nagyon megviseli, hogy ott kell lennie, főleg, hogy ő talált rá Bernátra. Mérhetetlen a fájdalmunk, nem lehet ebbe beletörődni"

-mondta Bernát édesanyja, aki azt is elárulta, hogy fia volt párja, Kinga gyakran keresi őt, és sokat beszélnek.

"A fiam barátai is gyakran keresnek, nemrég egyikük azt mesélte, Bernáttal arról beszéltek, hogy ideje lenne megállapodnia, családot alapítani. Talán volt kialakulóban egy kapcsolata, és tudom, szeretett volna gyerekeket.Mi is vágytunk már unokákra, és remélem, ez hamarosan megadatik. Bár ez sem adná vissza a gyermekünket, talán enyhítene a fájdalmunkon"

-zárta Márta asszony.

Babicsek BernátFORRÁS: JÓBAN ROSSZBAN/INSTAGRAM

Babicsek Bernát december 31-én, füstmérgezés következtében hunyt el otthonában. A házba telepített riasztó berendezés jelzett egy biztonságtechnikai cégnél, és egy munkatárs a helyszínre is ment, ám hiába látta a szellőzőn kiáramló füstöt, azt hitte, az egy kémény, és nem intézkedett.

A család úgy véli, ha a cég munkatársa helyesen cselekedett volna, fiuk még ma is élne, ezért feljelentést tettek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

A panaszukat elutasították, ám az ügyészség nyomozást rendelt el, hiszen további vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, fennáll-e bűncselekmény gyanúja. Azt is indítványozták, hogy másik nyomozóhatóságot jelöljenek ki az ügyben - mondta a Babicsek család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán.

2024-05-26 16:16:08 - Mindenegyben Blog