MindenegybenBlog

L.L. Junior: Édesanyák tucatjai szapulnak a közösségi oldalakon

A legutóbbi nyilatkozatnak nagyon komoly hatása van a gyászoló szülők életére

Hopp Csilla ügyvédje nyilatkozta nem rég a Borsnak, hogy L.L. Junior tartásdíjat követel Lacika után és kizárólagos gyermekfelügyeletéhez ragaszkodik. Ez nagy vihart is kavart, együtt érző anyukák estek neki az énekesnek. Most azonban L.L. Junior a bíróságnak megküldött beadvánnyal is igazolta, hogy ez nem így van.

– Szeptember közepén nyújtottuk be azt a beadványt, amiben feketén-fehéren szerepel, hogy nincs semmiféle pénzügyi követelésem Csillával szemben. Ezt a beadványt Csilla és az ügyvédje is látta, hiszen egy igen fontos irat volt. Ebben van szó az ideiglenes intézkedés iránti kérelemről, hogy a per idejére helyezzék el nálam a gyermeket. Ilyenkor a bíróságnak nyolc napon belül meg kell tennie a szükséges intézkedést, felhívással kell kiküldenie a másik félnek ezt a papírt. Vagyis Csilláéknak mindenképpen látniuk kellett – – mondta a Borsnak L.L. Junior.

– Körülbelül két hete egyébként megállapodtunk abban, hogy egyik fél sem nyilatkozik addig, amíg le nem zárul a kisfiú halála ügyében indult vizsgálat. Arra törekedtünk, hogy megegyezés legyen a gyermekelhelyezés ügyében is. Még sincs nyugtunk, megint jön egy ilyen nyilatkozat, aminek na­gyon komoly hatása van az életünkre. Édesanyák tucatjai szapulnak a közösségi oldalakon, mindenki engem ostoroz, hogy bánhatok így a gyászoló édesanyával. Én, kérem, a lehető legjobban bánok vele, és legyenek szívesek, ne felejtsék el azt sem, hogy én meg egy gyászoló édesapa vagyok. Nekem ugyanolyan rossz. Itt nincs kevésbé szenvedő fél, mindannyian megszenvedjük ezt, itt mindenkinek megszakadt a szíve. Csilla egyébként akkor találkozik Lacikával, amikor csak akar. Ennek ellenére ezen a héten még nem is kereste. Utoljára pénteken látta őt, vasárnap beszéltek telefonon. Egyébként mindenben megegyezésre törekszünk, de na­gyon nehéz, ha a másik fél nem partner benne – jelentette ki L.L. Junior.

Bors

2019-10-04 14:01:57 - Mindenegyben Blog