MindenegybenBlog

Kislányát óvodába vitte a viszkis.. Így fogadták őket a többi szülők.. Ez komoly?

Kislányát óvodába vitte  a viszkis.. Így fogadták őket a többi szülők.. Ez komoly?

Megváltoztatta a szerelem és Anna lánya születése Ambrus Attila életét, ám az egykori Viszkis rabló mégsem szabadul a múltjától.

Bár mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja rossz hírnevét, igyekszik példás életet élni, becsülettel dolgozik keramikusként, ám gyermeke szülői értekezletén szembesülnie kellett vele, a többi gyerek szülei némi távolságtartással kezelik.

– Anna október 10-től megy óvodába, már nagylány – újságolta büszkén a kilencvenes évek legismertebb sorozatrablója, aki harminc pénzintézetet rámolt ki hat év alatt. – Nemrég voltam szülői értekezleten is, elég hülyének is éreztem magam! Picit zavart a szituáció, de ezzel meg kell barátkoznom, hogy egy apukának bizony ez is a feladata. Bemutatkozási nap volt, és két órán keresztül mondták el, mi és hogyan működik majd, de igazság szerint nekem nagyon nem kellett bemutatkoznom... Sajnos az óvodában is ismernek már, mint a rossz pénzt, és nem tudok kibújni a bőrömből – sóhajtott Ambrus, aki viszont annak örül, hogy második gyermekükkel viselős kedvese remekül van.

– Réka jól viseli a második várandósságot, eddig semmilyen probléma nem volt, az időjárás is viszonylag barátságos és az anyósom is sokat segít nekünk. Soha rosszabb őszt – foglalta össze a Viszkis.

[LAPOZAS]

Mint mondja, az általa készített kerámiákra még mindig van igény, sőt egészen váratlan helyekről érdeklődnek termékei iránt.

– A napokban egy orosz tévéstáb jött hozzám és csinált velem interjút. Nemrég jelent meg egy podcast formájában a nyolcadik nyelven az egyik Viszkis-könyv, és azóta több száz levelet kapok például Iránból. A levelezést Réka intézi, mert az én angoltudásom elég hiányos, de sokan rendeltek is kerámiát, illetve az ­Európában élő perzsáktól is kapok rendeléseket – hüledezett Attila.

A kerámiák készítése mellett azonban másra is szakít időt a Viszkis, ahogy az elmúlt években is, kisebb-nagyobb cégeknek tart előadásokat marketingtémában, valamint gyerekek számára szervez kézműves-foglalkozásokat.

– Bár a nagy vásárok idén elmaradtak, éjjel-nappal dolgozom, workshopokat tartok, illetve falunapokra járok, ahol gyerekekkel foglalkozom. Viszem a korongozógépet, a kerámiákat és megpróbálok nekik egy-két fogást megmutatni. A lényeg, hogy próbáljunk valami értéket teremteni – mesélte Attila. – Szerencsére mindig van valami esemény és van mit csinálni. Piacozom, jön a második gyerek, szóval minden szép és kerek, nem is nagyon panaszkodhatok.

Először mutatta meg gyönyörű feleségét Ambrus Attila vagyis a Viszkis ! Atya ég! Ritka Gyönyörű nőt talált maga mellé:

A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila, börtönbüntetése után jó útra tért, kerámiákkal foglalkozik, több tévés realityben felbukkant. Feleségével, Rékával, úgy tűnt, hogy nem lehet természetes úton gyerekük, az első végül lombikprogram segítségével született.

A Mokka riportjában elmondták, hogy tavasszal kerekedni kezdett Réka hasa, elment vizsgálatra, és kiderült, hogy mégis terhes lett természetes úton, ezt pedig mindketten nagy csodának tartják.

A baba fiú lesz, a nevét is elmondták: Magor lesz a kisbaba. Ez egy régi magyar személynév és nemzetségnév, a mag szó -r kicsinyítőképzős származéka, így a jelentése magocska, szemecske, gabonaszem. A csodaszarvas mondája nyomán terjedt el az a hiedelem, hogy a jelentése magyar lenne. Bővebben a videón.

2024-01-16 08:00:49 - Mindenegyben Blog