MindenegybenBlog

Kilakoltatás várt rá, inkább kiugrott. A kecskeméti férfi azonnal szörnyethalt

Lezuhant egy ember Kecskeméten egy panelház hatodik emeletéről szombaton

 Szombaton a reggeli órákban egy ember lezuhant egy panelház hatodik emeletéről Kecskeméten, a Március 15. utcában. Azonnal életét vesztette - írja a Baon.hu. A lap információi szerint közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, ami alapján valószínűsíthető, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

A szomszédok is megszólaltak az ügyben, és azt mondták, hogy egy jóravaló férfi lakott ott, de a svájci frank hitelét még forintosítva sem tudta fizetni, mivel nem volt annyi bevétele, mint amennyit a bank követelt tőle havonta. Annak idején felvett 4 millió forintot, az évek alattk közel 6-ot fizetett vissza, és még mindig tartozott 8-al a banknak. Mivel nem tudta fizetni, így kilakoltatás várt rá, amit ő nem tudott feldolgozni..

 

Hány ember fogja még a halált választani ebben a kilátástalan országban? Rendkívül elszomorító, és tehetetlen az ember..Senki nem segít, és csak bele rúgnak egyet abba, aki a földön van.

2023-07-18 19:57:10 - Mindenegyben Blog