A TALÁLT BABA
Késő este volt, amikor Kristóf, a 16 éves fiú, belépett a bejárati ajtón. Az arca kipirult volt, a kabátja gyűrött, és karjában egy takaróba bugyolált kisbabát tartott.
— Kristóf, honnan szerezted ezt a babát?! — kiáltott fel az anyja, Mária, miközben gyors léptekkel sietett oda hozzá. Szeme tágra nyílt a döbbenettől, ahogy a fiú felé tartotta az alvó csecsemőt.
Kristóf idegesen nyelt egyet, de nem hátrált meg.
— Anya, a parkban találtam teljesen egyedül. Senki nem volt a közelben, és már kezdett sötétedni… Nem tudtam, mit tegyek, ezért hazahoztam.
Mária szíve hevesen dobogott. Egy pillanatig azt hitte, hogy rosszul hall, de a saját fia karjaiban valóban egy igazi kisbaba feküdt, alig pár hónapos lehetett. Az arca puha és pirospozsgás volt, apró kezei a takaróból kilógva aprókat mozdultak. A gyermek álmosan pislogott, mintha mit sem tudna a helyzetéről.
— Egyedül volt?! — kérdezte az asszony hitetlenkedve. — Biztos, hogy nem volt a közelben senki? Egy felnőtt, egy szülő vagy egy másik gyerek?
Kristóf a fejét rázta. — Senki, anya. Egyedül volt egy padon, a játszótér mellett. Kicsit később egy kutyát sétáltató nő elhaladt mellettem, de ő sem látott senkit. Próbáltam várni, hátha valaki visszajön érte, de nem történt semmi. Egyszerűen nem hagyhattam ott!
Mária megdöbbenve nézett a fiára, majd gyorsan elővette a telefonját.
— Hívom a rendőrséget.
Kristóf idegesen figyelte, ahogy anyja a füléhez emeli a mobilt. Közben óvatosan leült a kanapéra, még mindig óvva tartva a babát, aki ekkor megmozdult, és egy apró, álmos nyögést hallatott.
— Itt Mészáros Mária vagyok, szeretnék bejelenteni egy… nos, egy talált csecsemőt… — mondta az anyja a telefonba. Egy rövid szünet után folytatta: — A fiam a parkban találta, teljesen egyedül volt. Kérem, küldjenek valakit!
Pár percen belül megérkeztek a járőrök. Az egyikük, Dániel őrmester, magas, határozott fellépésű férfi volt, a másik, Kata főtörzsőrmester, egy kedves arcú, fiatal nő.
— Jó estét! Önök hívtak a talált babáról? — kérdezte Dániel őrmester, belépve az előszobába.
— Igen, én vagyok az édesanyja, ő pedig a fiam, Kristóf. — felelte Mária gyorsan. — Ő találta a csecsemőt a játszótér mellett egy padon.
Dániel őrmester végignézett Kristófon, majd a kezében lévő babára szegezte tekintetét. Egy pillanatig csönd volt, majd komolyan megszólalt:
— Tudom, mit tettél…
Kristóf lélegzete elakadt. Azt hiszi, én vittem el valakitől? — futott át az agyán a rémült gondolat. De aztán a rendőr folytatta:
— …Helyesen cselekedtél, hogy biztonságba hoztad.
A fiú szinte érezte, ahogy a feszültség kiszáll a vállából.
— Én csak… csak nem akartam ott hagyni… — mondta halkan.
Kata főtörzsőrmester óvatosan előrelépett, és barátságosan megszólalt:
— Megnézhetem a babát?
Kristóf bólintott, és óvatosan átadta neki a takaróba burkolt apró testet. Kata óvatosan tartotta meg a gyermeket, és gyorsan szemügyre vette.
— Jól van, nincs rajta sérülés. Úgy tűnik, valaki gondoskodott róla, mielőtt magára hagyta volna.
HirdetésDániel bólintott, majd Máriához és Kristófhoz fordult.
— Fel kell tennünk néhány kérdést. Pontosan hol és mikor találtad a babát? Volt a közelben valami tárgy? Egy táska, egy üzenet, bármi?
Kristóf összeszedte a gondolatait. — Kb. egy órája találtam, a nagy tölgyfa melletti padon. Csak egy pléd volt köré tekerve, más semmi.
— És nem láttál senkit, aki gyanúsan viselkedett volna?
— Nem. Egyszerűen csak ott volt, egyedül.
Mária aggódva figyelte, ahogy a rendőrök jegyzetelnek.
— Mi lesz most a babával? — kérdezte csendesen.
Kata szelíden elmosolyodott. — Most kórházba visszük kivizsgálásra, és közben megpróbáljuk megtalálni a családját. Ha nem jelentkezik érte senki, a gyermekvédelmi szolgálat gondoskodik róla.
Kristóf szíve elszorult a gondolattól, hogy a kisbaba árván maradhat.
— Lehetne… lehetne, hogy nálunk maradjon, amíg megtalálják a szüleit? — kérdezte hirtelen.
Mária meglepetten kapta rá a fejét. — Kristóf…
Dániel kedves, de határozott hangon felelt:
— Ezt sajnos nem így intézik. A babát a megfelelő ellátásba kell helyezni.
Kristóf csalódottan nézett le a takaróra. — Csak azt akartam, hogy ne kelljen egyedül lennie egy idegen helyen.
Kata finoman megsimogatta Kristóf vállát. — Tudod, az, hogy így aggódsz érte, azt mutatja, milyen jó szíved van. Egy dolgot biztosra vehetsz: nem hagyjuk magára.
Kristóf bólintott, és nézte, ahogy Kata a babát egy erre a célra hozott hordozóba helyezi. A kicsi most már nyugodtan aludt.
Amikor a rendőrök elindultak az autó felé, Mária megszorította a fia kezét.
— Büszke vagyok rád, Kristóf.
A fiú halványan elmosolyodott, de a szívében még mindig ott volt egy kis szorongás. Vajon ki volt ez a baba? Miért hagyták el? És vajon egyszer majd megtudja az igazságot?
