Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták fogadni, holott a megyei stroke központ ott található. A mentősöktől semmit nem kapott, még infúziót sem! Nem volt náluk!
Beszállították a sürgősségire, ahol egy tapasztalatlan orvos fogadta. Aki elküldte koponya Ct-re. Mondanom sem kell, ott sem kapott semmilyen gyógyszert, pedig 4 órán belül beértek vele és kapnia kellett volna vérhígítót, ami oldja a vérrögöket.És persze vérnyomáscsökkentőt is, mert 200/110 volt a vérnyomása.Fél oldalára lebénult és már nem tudott beszélni sem! Ezután fölküldték a belgyógyászatra és annyi.
Mivel ez pénteken történt, így egész hétvégén senki nem foglalkozott vele. Tíz napot töltött ott, majd egy arrogáns doktor közölte, hogy nem rehabilitálható, ezért átteteti a krónikus osztályra, magyarán elfekvőre. Mi ezt nem engedtük, kértük hogy, vegye át az ápolási osztály, azt megtették. Az is fizetős hely napidíjjal. Ott még öt hétig szenvedett, persze meg sem forgatták, így tiszta seb és fölfekvés lett a háta és a feneke.
[LAPOZAS]
Alig etették, mi próbáltuk táplálni. Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni. Az útólsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Láttam meghalni, szörnyű volt látni és hallani! Még elbúcsúztam tőle, de nemsokára meghalt. Még csak 72 éves volt, nem akart még meghalni, életerős ember volt tele tettvággyal!
Talán jobb lett volna ha otthon meghal, nem szenvedett volna ennyit, rossz belegondolni is ebbe az egészbe.Szinte fölfoghatatlan, úgy beszéltek róla mint egy darab fáról, pedig nekünk ő volt az édesanyánk. Aki fölnevelt minket és megtett volna értünk mindent! És nagyon fáj, hogy csak ennyit érdemelt a magyar egészségügytől és az orvosoktól!
Emléke szívünkben örökre megmarad! Köszönöm hogy mindezt elmondhattam!