MindenegybenBlog

Itt a vége: Komoly következménye lett a szolnoki kalandparkban rugdosódó edző undorító tettének

Agócs Tibor Ügyében: Visszavonták a Kitüntetését

Agócs Tibor megdöbbentő tettét kamera rögzítette. A jászberényi képviselő-testület visszavonta Agócs Tibor önkormányzati kitüntetését, amiről Budai Lóránt polgármester számolt be pénteken a közösségi oldalán.

 

Egy szolnoki kalandparkban készült felvétel rögzítette a megdöbbentő esetet, ahol egy felügyelő egy gyermek alá rúgott, aki ennek következtében fejjel a földre esett. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. tájékoztatása szerint feljelentést tettek az ügyben.

Az elkövető nem más, mint a jászberényi Yakuzák SE elnöke, Agócs Tibor, aki egy jászberényi csoportot kísért az Y Akadémia által szervezett nyári napközis tábor keretében.

Különösen botrányos, hogy Agócs Tibort, aki már lemondott sportegyesületi vezetői posztjáról, 2020-ban Novák Katalin még államtitkárként életműdíjjal tüntette ki.

Csütörtökön érkezett a hír, hogy Budai Lóránt, Jászberény polgármestere, rendkívüli ülést hívott össze a szolnoki kalandparkban történt események miatt. Agócs Tibor, aki a város szülötte, néhány éve sportdíjat is kapott. Budai Lóránt és az ellenzéki többség úgy döntött, hogy visszavonják ezt a kitüntetést, miután Agócs szégyent hozott a városra. Ez pénteken meg is történt.

Budai Lóránt bejegyzését változtatás nélkül idéztük

„A ma délelőtti rendkívüli képviselő-testületi ülésen Jászberény önkormányzati képviselői egyhangú döntéssel, 13 igen szavazattal visszavonták Agócs Tibor korábban megítélt önkormányzati kitüntetését.

A döntésre nemcsak polgármesterként, de magánemberként és édesapakánt is büszke vagyok!

Büszke, mert egy olyan közösséghez tartozom, amelynek tagjai egytől egyig kérdés nélkül ítélték el ezt a szégyenteljes cselekedetet!

Fontosnak tartom hangsúlyozni, ahogy azt az ülésen is elmondtam, hogy e döntésünkkel Agócs Tibor cselekményét ítéltük el és mondtuk ki, hogy méltatlanná vált a korábban kapott kitüntetésre!

Bízom benne, hogy a sportszervezetet és a benne tevékenykedő tehetséges sportolókat a jövőben nem éri hátrány vezetőjük vállalhatatlan viselkedése miatt.”

…..

 

2024-07-21 10:01:18 - Mindenegyben Blog