MindenegybenBlog

ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!

Orbán Viktor januárban a várba költözik. Ez a hír.

Ebben nagyjából minden benne van. Egy ország rendszerváltás utáni minden nyomorúsága, szürreális átváltozása. Minden!

És sokan, nagyon fognak utálni azért amit most írok, de rég túl vagyok már azon, hogy érdekeljen.

Tegyük picit félre a politikust. Egy pillanatig ne foglalkozzunk azzal sem, hogy kirabolta-e, vagy nem, a rábízott országot, az országban élő embereket (szerintem igen). Lépjünk át azon is, ha nem szívesen teszem, akkor is, hogy mi lehetett volna ebből az országból az elmúlt években, és a végén mi nem lett, ha a támogatásként kapott tízezermilliárdok nem néhány ostoba fajankó zsebébe kötnek ki, hanem tudássá, tehetséggé, fejlődésé, egészséggé, a jövőnkké válik.(De ne lépjünk át rajta! Ne felejtsük el!)

Nézzük csak az embert. EGY embert. Aki jelenleg is akkora dolgozószobában „lakik”, mint egy focipálya. De neki ez kevés, ezért beköltözik a Várba. A Várba, ahol az új iroda, és a kapcsolt létesítmények építési költsége megközelíti a 14 milliárd forintot! Ebből nagyjából képet kaphatunk az új iroda monumentalitásából! De most nem is az ár a fontos (de az is!), hanem maga az igény, ami az egészet mozgatja. A kézzel szőtt, százmilliós szőnyegek, az aranytapéták a falon, a felcsúti stadion méretű miniszterelnöki iroda. Ezek mind azt jelzik, hogy az emberrel, azzal a pszichével, aki mindezt megálmodta, majd meg is építteti magának, azzal nagy baj van!Csak érdekességként: A világ politikai-katonai vezetői, Putyin, és Trump, pedig ők sem arról híresek, hogy szerény aszkétaéletet élnek, feleakkora, negyedakkora irodában dolgoznak, mint Orbán jelenlegi irodája. Ráadásul azt is örökölték már az elődöktől. De ettől még ők a világ urai, és akkor is ők maradnak, ha Orbán a várba költözik!Mert nem az iroda mérete határozza meg a benne pöffeszkedő politikus minőségét, hatalmát! NEM!Mert nem normális dolog, hogy a kormányülésen senki le nem ülhet addig, míg a miniszterelnök le nem ül. NEM!Mert normális ember, még ha politikus, akkor sem dönti el önhatalmúlag, hogy a magyarságunkat honnan származtatjuk, hogy ki a magyar, és ki nem lehet az, hogy ki a migráns, és ki nem! NEM!Mert ép ésszel nem építtet mániákusan senki MAGÁNAK, tucatnyi üresen kongó stadiont, disznóólak között kanyargó szellem-kisvasutat, még akkor sem, ha az a valaki a legnagyobb hatalommal rendelkező politikus az országban. NEM!Nem vagyok orvos, nem vagyok pszichológus. Egy vidéki senki vagyok. Így természetesen amit leírok az nem állítás, csupán sejtés, vélemény, de mégis!DE MÉGIS! Így csak egy őrült viselkedik! Olyan valaki, akinek orvosi segítség kell! Mert istent csak beteg ember játszik.

[LAPOZAS]

ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!

Olyan, aki már gyerekkorában is abban élte ki vágyait, hogy legyek szárnyát tépkedte, békákat belezett ki!Mit akar bizonyítani? Mi az, amiért egy ország kínjával kell fizetnie? Mi az a defekt, legyen az szélességi, magassági, tehetségbeli komplexus, ami mozgatja az őrületét?Mi kell még, hogy rádöbbenjünk, mert ő soha nem fog, hogy ennek véget kell vetni?MI KELL?Forrás:Varga Zoltán írása

2019-01-09 18:16:17 - Mindenegyben Blog