Annak kiküszöbölésére, hogy valaki az új igénye alapján alacsonyabb összegű ellátásban részesüljön, a tájékoztatásban egyértelműen kitérnek arra, hogy mennyi a jelenleg folyósított rokkantsági ellátás és mennyi lenne az új igényként megállapítható öregségi nyugellátás összege. A tájékoztatás alapján az érintett személynek meghatározott határidőn belül nyilatkoznia kell arról, hogy a folyósított rokkantsági ellátásának azonos összegben öregségi nyugdíjként történő továbbfolyósítását, vagy az új összegben kiszámított öregségi nyugdíjat kívánja-e igénybe venni.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fent említett újraszámításra, és annak alapján történő választási lehetőségre, valamint a saját jogú nyugdíjas státusz visszaállítására kizárólag abban az esetben nyílik lehetőség, ha az adott személyek a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság előzetes tájékoztatását követően az öregségi nyugdíjigényüket külön igénybejelentő lap kitöltésével és beküldésével a lakóhelyük szerint illetékes nyugdíjbiztosítási szervnél írásban kérelmezik.
Természetesen ezen kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság előzetes tájékoztatása nélkül is előterjeszthetik. Külön erre irányuló igénybejelentés hiányában, a nyugdíjbiztosítási szervek hivatalból nem intézkednek az újraszámításról.
Felhívom a figyelmet, hogy azon személyek, akiknek a rokkantsági ellátását már az új ellátórendszer – Mmtv. – alapján 2011. december 31-ét követő időponttól állapították meg, a reájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor nem élhetnek a fentiekben említett választási lehetőséggel.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rendelkezéseinek megfelelően a különböző korcsoportokra alkalmazandó öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatárok az alábbiak szerint alakulnak:
– 1952. január 1. előtt született: a betöltött 62. életév, – 1952-ben született: a 62. életév betöltését követő 183 nap, – 1953-ban született: a betöltött 63. életév, – 1954-ben született: a 63. életév betöltését követő 183 nap, – 1955-ben született: a betöltött 64. életév, – 1956-ban született: a 64. életév betöltését követő 183 nap, – 1957-ben vagy azt követően született: a betöltött 65. életév.
Forrás : adozona.hu, rehabportal.hu