(Ez is érdekelheti: Döbbenetes vallomást tett a Jászai Mari-díjas színész: ezt sajnálja a legjobban)
A kiváló művész mindig is rengeteget dolgozott. Idén azonban a színházi- és nagy filmes munkái nagyrészt elmaradtak, és bár most is sok a munkája, bevallása szerint furcsa számára a szabadidő.
– Elkezdtem nyugdíjasnak érezni magam, pedig most lehetne egy kicsit pihenni – mondta a színész. – A korábbiakhoz képest sok lett a szabadidőm, ez nagyon furcsa, bár nem csoda, hisz a színház szünetel és a nagy filmes munkákat is mind elhalasztották.
Visszaélnek vele a csalók
A mágnesterápiát több kórházban is alkalmazzák operációk utáni gyorsabb gyógyulásra és ízületi betegségekre is, ám nem egy példa volt itthon arra, hogy csodálatos gyógyulást ígérő cégek ezzel a módszerrel próbáltak súlyos százezreket kicsalni a gyanútlan páciensekből.
A csodamágnest kínáló vállalkozások több százezer forintért hirdetik a termékeiket, amelyek nem rendelkeznek olyan tanúsítvánnyal, amely igazolná működésük hatékonyságát. A Gazdasági Versenyhivatal több ízben szabott ki sokmilliós büntetést otthoni mágnesterápiás eszközökkel foglalkozó cégeknek, érdemes tehát alaposan utánaérdeklődni a terméknek, mielőtt vásárolnánk.