A műsorok visszanézése azonban igen negatív is tud lenni:
,,Nyilván mi is belenéztünk, és újra átéltünk minden impulzust, ami bent ért minket. Sok mindenre fény derült utólag, de bent is lehetett érezni, hogy kivel hányadán állunk. Az biztos, hogy végig a toppon kellett lenni, fókuszálni a feladatokra, elég megterhelő volt fizikailag, és mentálisan is a folyamatos készenlét. Sok stressz ért a játékok alatt, és a villában is, de ez egy ilyen verseny. Amikor bent voltunk, nyilván nem tudtuk, hogy mit mondanak mások a hátunk mögött, kint viszont sok dologgal szembesültünk. Nem szeretnék kiemelni neveket, nem lenne elegáns, de voltak meglepő fordulatok, ahol nem gondoltuk volna, hogy egy-egy ember így reagált. Azért nem gondoltunk volna, hogy ilyen kemény lesz, de minden perce megérte” – így Rácz Jenő.