MindenegybenBlog

Holnap újra felragyog az égen a Betlehemi csillag ✨, mely 800 éve Krisztus eljövetelét jelezte. És jelzi ma is ✨

Úgy tűnik, 800 év után először újra megpillanthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor.A ritka jelenségre jövő hétfőn, december 21-én csodálkozhatunk rá délután 5 óra tájékán.

Mi is tulajdonképpen ez a jelenség?A Jupiter és a Szaturnusz annyira közel kerül majd egymáshoz, hogy szabad szemmel nézve egyetlen fényes csillagnak tűnhetnek, ezt azonosítják sokan a karácsonyi csillaggal vagy a betlehemi csillaggal.Az ilyen együttállás rendkívül ritka, egészen 1226. március 4-éig kell visszamenni, amikor megfigyelhették a hajnali égen.“Egyes csillagászati elméletek szerint a két bolygó együttállása lehetett az úgynevezett betlehemi csillag, melyet a napkeleti bölcsek láttak és követtek, s amely a kis Jézushoz elvezette őket, amint arról Máté evangéliuma beszámol.” – mondta el Guy Consolmagno SJ a Vatikáni Csillagvizsgáló igazgatója.Bár szerinte szép látvány lesz, valójában semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy van-e bármilyen köze az egykori betlehemi csillaghoz.

Érdemes lesz tehát december 21-e délutánján feltekinteni az égre, hiszen aki lemarad róla, annak 60 évet kell várnia hasonló jelenség megcsodálására.

M.I:

Forrás:– magyarkurir.hu– origo. hu

2020-12-20 20:46:14 - Mindenegyben Blog