Azt is megnéztem, harminckét emlékoldal van a neveddel a Facebookon. Persze évről évre egyre kevesebb a bejegyzés. Elfogytak a fotók, az újságcikkek. Marad a néma csönd.Emlékszem rá, amikor először bemutatkoztál a magyar válogatottban. Még húsz éves sem voltál. Horváth Feri sérülése után, a hatodik percben intett a szövetségi kapitány Bicskei Bertalan (ő sincs már közöttünk…), hogy gyere Miki, beállsz! Beálltál. Előbb gólpasszt adtál a Dárdai Palinak - képzeld, ő már szövetségi kapitány is volt és a Herthánál edző - majd a 90. percben gólt lőttél Azerbajdzsánnak. Az első válogatott meccseden. Utána mondtad azt, hogy a gólod után megszűnt a külvilág. Felemelted a karod, felnéztél az égre és csak lebegtél…
Holnap a Szabadi úti temetőbe megy mindenki. A szüleid is. Nincs nap, hogy az édesapád ne menne ki hozzád. Tizenöt éve ez a fájdalmas, szívszorító programja. De megy és minden pillanatban azon van, hogy ne felejtsenek el téged.
Tizenöt éve, hogy azon az esős portugál estén örökre megállt a szíved. Pedig még sok gólt kellett volna rúgnod Miki! Külföldön, a magyar válogatottban és az ETO-ban is.És igen, holnap ott kellene fociznia a kertben annak a két kisfiúnak is.Nincs igazság a földön!Nyugodj békében, Fehér Miki!
