edves Embertársaim, Lassan kettő hete történt meg az alábbi kis esemény velünk, így azt gondolom, hogy noha akkor ölni szerettem volna, mára kicsit lehiggadtam, és tárgyilagosan tudom tálalni az események sorát. Történt, hogy 29-i hétvégén Nyíregyházán volt dolgom, így nem túl nagy örömmel, de magára hagytam a kis családomat hétvégére, amely egy már alig-alig szoptatós anyukából, egy hét hónapos babából, és jómagamból áll.
Párom alapvetően jó fizikumú, de egy kicsit babázó állapotú, és rendszeresen emelgeti - mert kell - a több, mint kilenc kilós fiunkat. 30-án üvöltve kelt, mert berobbant a nyaka-háta-válla valamije, de emberfeletti küzdelemmel rendbe rakta az éjszaka után a babát. Majd kidőlt. A jelzők nem túlzóak, ismerem, és tudom, hogy milyen fájdalmai voltak. Mivel szerencsére rutintalanok vagyunk "felhasználói oldalon" az egészségügyben - én ugyan dolgoztam ezen a területen, de ez most csak súlyosbító tényező -, megpróbálta egyedül kezelni a helyzetet. Internet, III. kerületi hétvégi ügyelet, telefonszám, tárcsázás. Üvöltéssel megtűzdelve - éppen "leválik" a baba, ezért még egy algopyrint sem mert bevenni, szóval tényleg -, megpróbálta megtudni, hogy mi az eljárás ilyen esetben: azaz, hogy egyedül van egy 7 hónapos csecsemővel, és nem tudja megmozdítani a saját testét sem. Nem még a babát.
A telefonos kisasszony meghallgatta, majd közölte vele, hogy küldjön be valakit - barátot, szomszédot (sic!) - a receptekért... Úgy vélem, hogy mi alapvetően humoros emberek vagyunk, de ezen sem ő, sem én nem tudtam kacagni. Mivel azért a szomszédot nem olyan egyszerű ugrasztani szombat reggel, így egy olyan barátnőjét hívta, akit el tudott érni. A XI. kerületből ment be a leányzó a Vihar utcába. Azt, hogy ott miféle patália támadt, amikor elmondta, hogy már éppen nem szoptat, de még fej, az legyen az ő története. Elhozta a recepteket, kiváltotta a gyógyszereket, és mire hazaért velük, nagyjából én is akkor érkeztem meg. (Rengeteg kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, többek közt az is - és bocs, hogy ez az első, de nem akarom elfelejteni, és bár nem tűnik fontosnak mégis az -, hogy az M3-on nagy valószínűséggel begyűjtött fényképeimért ki fog fizetni...?)
Én rögtön hívtam az ügyeletet, és mivel el tudtam látni a páromat, csak azt kívántam megtudni, hogy ma, Magyarországon mi kell azon túlmenően, hogy valaki a fájdalomtól üvöltve közli, hogy nem tud mozdulni, és egyedül van egy 7 hónapos babával, hogy mégis kihúzza magát az ügyelet. A telefonos kisasszonnyal beszéltem - szándékosan nem nevezem nővérnek, vagy asszisztensnek, bár nem ő tehet róla, hogy ilyen a rendszer -, aki közölte, hogy szerinte helyesen járt el, de majd az ügyeletvezető visszahív. Valóban, kb. egy óra múlva visszahívott az ügyeletvezető - és gondolom egy személyben az ügyeletes orvosnő is -, és meghallgatta a sirámomat. Lényegében ugyanazt a kérdést tettem fel neki, mint előzőleg a kolléganőjének. Itt szó szót követett, leginkább én szerettem volna egy egyszerű - alany-állítmány-tárgy (copyright by Hofi) - választ kapni a kérdésemre. Végül kibökte, hogy "nem kérte a beteg, hogy kijöjjenek". Tuché, sőt, sakk-matt valamint K.O. is egyben.
