MindenegybenBlog

Hatalmas tragédia Budapesten! Kiugrott a 7. emeletről és meghalt egy 26 éves lány.

Budapest XIX. kerületében, a Kisfaludy utcában történt szörnyű tragédia vasárnap váltott ki mély megdöbbenést. A mentőszolgálatok és rendőrség nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, miután egy fiatal nő az ablakból kiugorva vetett véget az életének. A környéken élők közül többen éppen akkor érkeztek haza, amikor a mentők azon fáradoztak, hogy megmenthessék a nő életét. A jelenlévő tanúk beszámolója szerint a mentősök mintegy negyven percen keresztül küzdöttek a 26 év körüli nő életéért, de sajnos minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, és a nő a helyszínen elhunyt. A szomszédok és a környékbeliek mélyen megrendültek és sokkot kaptak a tragikus esemény láttán.

Én úgy tudom, hogy a 7. emeleten laktak, onnan az egyik ablakból ugrott ki a fiatal kislány

– mondta egy asszony.

"Éppen a közeli bevásárlóközpontban voltam vásárolni, onnan tartottam haza, amikor láttam egy rendőrt a ház előtt állni a járdán, majd nem messze tőle egy testet. Azonnal rosszul lettem, elfogott a szédülés és a hányinger. A szívem szakadt meg, mikor közelebb értem és láttam, hogy egy fiatal lány fekszik ott mozdulatlanul…" - idézte fel a borzasztó pillanatokat. 

Én amúgy sem akartam megközelíteni őket, de a rendőr is rám szólt, hogy kerüljem ki őket, úgy menjek be az épületbe. Ott kint csak ő állt, még a test sem volt letakarva. Bent pedig a lépcsőnél állt még egy rendőr, szerintem akkor érhettek ki. Én alig bírtam feljönni a lakásomba. Évekkel ezelőtt a férjemet láttam meghalni az utcán, most pedig ez a lány… Egyszerűen nem bírom feldolgozni ezeket 

– mondta könnyes szemmel.

[LAPOZAS]
A lakást a rendőrök lezárták Fotó: Bors / Máté Krisztián

A lapnak egy másik szomszéd  is - aki a lakása ablakából követte az eseményeket -  beszámolt a látottakról:

"Én az ötödiken lakom, onnan láttam a mentősöket és a rendőröket. A betonon feküdt, sokan állták körbe szegény lányt. Láttam, hogy megpróbálják újraéleszteni. 40 percig próbálkoztak, hogy visszahozzák, de már nem tudtak segíteni rajta. Nem néztem sokáig, mert én nem bírom ezt a látványt... Az esetről pedig csak annyit tudok, hogy a hetediken laktak, de azt, hogy mi miatt tette ezt, azt sajnos nem. Borzasztóan sajnálom a szüleit" – zárta szavait.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a mobilról is ingyenes 116-123 lelkielsősegély-számot!

CÍMLAPFOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ

2024-01-15 21:43:46 - Mindenegyben Blog