MindenegybenBlog

Hatalmas botrány, nyílt utcán mentek neki a Orbán Viktornak. Ekkora pofont rég láttunk !

Hatalmas botrány, nyílt utcán mentek neki a Orbán Viktornak. Ekkora pofont rég láttunk

Orbán Viktor kormánya aljas lépést tett, ez még neki is sok(k) volt.

A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és amortizáció (értékcsökkenés – a szerk.) előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) után. Mindez a péntek hajnalban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett negyedéves jelentésben olvasható.

Az előző negyedévhez képest a tisztított EBITDA

forintban és dollárban is több mint 27 százalékkal csökkent.

Az első negyedéves eredmény elmaradt a portfolio.hu portál elemzői által várt 739 millió dolláros szinttől.

Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva 5653 millióról 5718 millióra nőtt). Az üzleti eredmény 151 milliárd forintra (420 millió dollár) csökkent az előző év azonos időszakában elért 175,3 milliárd forinthoz (483 millió dollár) képest.

Az extra kormányzati elvonások továbbra is terhelték az eredményeket.

A 2024-es teljes évre vonatkozó bevételi alapú adót 110 millió dollár értékben az első negyedévben számolták el. A Brent–Ural-adó és a szén-dioxid-adó egyenként 27 millió dollárt tett ki – részletezték.

Megszólalt Hernádi Zsolt a Mol eredményeiről. Orbán Viktor kormányának aljas húzása is szóba került

Az első negyedéves pénzügyi eredmény bizonyította a cég rugalmas üzleti modelljének hatékonyságát, és azt, hogy a külső környezet kihívásai ellenére stabil eredményt tudott felmutatni a Mol-csoport – idézte a közlemény a társaság elnök-vezérigazgatóját.

Hernádi Zsolt jelezte, márciusban ambiciózus beruházási menetrenddel frissítették a stratégiát, amellyel nemcsak a vállalatcsoport, hanem a közép-európai ipar versenyképességét is növelni tudják.

A jövő héten átadandó, 1,3 milliárd eurós beruházásból megvalósult stratégiai jelentőségű tiszaújvárosi poliol-komplexumról (poliol = cukoralkohol – a szerk.) szólva elmondta, hogy az is hozzájárul Közép-Európa ellátásbiztonságának megerősítéséhez.

„Annak ellenére, hogy

a teljesítményünket rendkívüli kormányzati elvonások is nehezítették,

továbbra is elkötelezettek vagyunk az energiaátmenet folytatása és az energetikai szuverenitásunk további növelése mellett”

– tette hozzá Hernádi Zsolt Mol-vezér.

Az értékesítésről

Az üzemanyag-értékesítés volumene Magyarországon 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy csökkent a hálózat mérete a korábbi akvizíciós megállapodások miatt. Az egységnyi üzemanyagárrés 2 százalékkal mérséklődött a bázisidőszakhoz viszonyítva – derült ki a jelentésből.

A Fresh Corner boltok száma az első negyedév végére 1260-ra nőtt az egy évvel korábbi 1172-ről. A molgroup.info weboldalon olvasható részletezés szerint „a Fresh Cornerekben csúcsminőségű kávéval, friss ételekkel és napi fogyasztási cikkekkel” várják a vásárlókat.

A gázüzletág EBITDA-ja 28,3 milliárd forintra (79,4 millió dollár) csökkent az előző évi 28,7 milliárd forintról (79,2 millió dollár) a növekvő exportvolumeneknek köszönhetően. Az üzletág eredményét a kedvező makrogazdasági környezet és a regionális szállítási szolgáltatások iránti változó kereslet együttes hatása határozta meg – fogalmaztak.

Mint írták, a Körforgásos Gazdaság Szolgáltatások eredményét befolyásolta a várakozásnál alacsonyabb EPR- (kiterjesztett gyártói felelősség) -bevétel. A visszaváltási rendszer (DRS) január 1-jei bevezetése óta mintegy 2400 gyűjtőautomatát telepítettek. A rendszer felfuttatása a július 1-jéig tartó türelmi időszak után várható – részletezték.

Az egyszerűsített szabad pénzáram az első negyedévében 22 százalékkal, 402 millió dollárra csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az organikus beruházások értéke az év első három hónapjában 316 millió dollárra emelkedett az előző év azonos időszaki 196 millió dollárról – áll a jelentésben.

A társaság megerősítette az ez évre vonatkozó korábbi eredményvárakozását. 3 milliárd dolláros tisztított EBITDA-val, valamint 1,6 milliárd dollár adózás előtti eredménnyel számol. Az organikus beruházások értéke 1,7 milliárd dollárt érhet el – ismertették.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 3040 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3080, a legalacsonyabb 2632 forint volt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett negyedéves jelentésben.

Mi a helyzet az üzemanyagárakkal?

A minap számoltunk be arról, hogy május 10-én, pénteken a 95-ös benzin ára 8, a gázolaj ára 5 forinttal csökken. Az árváltozást figyelembe véve az alábbi számokkal találkozhatunk a hétvégén a hazai töltőállomásokon:

95-ös benzin: 616 Ft/liter

Gázolaj: 607 Ft/liter

Mint ismert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, és így az Orbán-kormány befenyítette a kereskedőket. Azt mondták ugyanis nekik, hogy a régiós árakhoz lesznek szívesek önként visszavinni az áraikat. Ha pedig ez nem teljesül, akkor jön a benzinárstop.

Mi történt az év elején?

Mint ismert, a kormány több mint 40 forinttal drágította az üzemanyagokat januárban. A kabinet szerint erre „brüsszeli nyomás” miatt volt szükség, ám Orbán Viktor decemberben elárulta: az áremelés mértékéről a kormánya döntött.

Az árnyékkormány felhívta a figyelmet arra, hogy a benzin és a gázolaj drágulása nyomán a boltokban is emelkedni fognak az árak. Javaslatuk szerint adócsökkentéssel 500 forint alá kellene szorítani az üzemanyagárakat.

(MTI/Nyugati Fény)

2024-06-10 12:41:04 - Mindenegyben Blog