MindenegybenBlog

Hatalmas baleset történt, mentőhelikoptert kellett hívni: Majka még mindig a sokk hatása alatt van

Majka oldalán osztotta meg a közönséggel a szívszorító történetet, amely még mindig sokkolja. Már az elején elmondta, hogy nem tudja feldolgozni, ami történt.

Elmesélte, hogyan ismerkedett meg egy remek zenekarral, akiket nagyon tehetségesnek és frissnek tartott a magyar zenei életben. Üzenetben megdicsérte őket, amire ők is válaszoltak, hogy nagyon örülnek neki, és éppen úton vannak egy koncertre busszal. Ekkor következett be a borzalom, kilyukadt a kereke a busznak, felborult, és a zenészek súlyosan megsérültek, helikopterrel kellett őket kórházba szállítani.

Majka alig tudta elmondani, mi történt, annyira megrendítette a szörnyű baleset, látszott rajta, hogy küszködik az érzéseivel. De szerencsére mindenki életben maradt, a dobosnak is sikerült megoperálni.

Viszont a zenekar minden felszerelése odaveszett, ezért nagyon rászorulnak a támogatásra!

Sziasztok ! Kérem nézzétek meg ezt a videót, és próbáljátok segíteni ti is a fiúknak.

..

„A hangszerekből gyufásdoboz lett” – balesete volt az X-Faktor egykori felfedezettjének és csapatának, a dobost az intenzíven ápolják

Súlyos balesetet szenvedett az X-Faktor 4. helyezettje, Mehringer Marci és zenekara pénteken. Az énekes is megsérült, a zenekar három tagja súlyos állapotban került kórházba, egyikük az intenzíven van. Az Ördögkatlan Fesztiválra tartottak, amikor az M6-os autópályán durrdefektet kaptak és felborult a kisbuszuk. A balesetben minden hangszerük megsemmisült. A Fábián Juli alapítvány gyűjtést indított, hogy segítsenek.

Mehringer Marci két éve az X-Faktor negyedik helyezettje volt. Ezután barátaival alapított zenekart. Pénteken egy koncertre, az Ördögkatlan fesztiválra tartottak. A zenész szerint a sofőrjük óvatos volt, a sztrádán sem ment többel 120-nál. A csapat jókedvűen beszélgetett, amikor egy nagy durranást hallottak.

„A pukkanás után egy nagyon nagy hanghatása volt az egésznek, és akkor utána már csak forogtunk és forogtunk, majd a becsapódás és akkor már csak kiabált mindenki, hogy ugye rendben van mindenki? Onnantól meg húztuk ki egymást azonnal.” – nyilatkozta a balesetről Mehringer Marci az RTL Híradónak. 

A fejre állt busz láttán többen is megálltak.

Volt egy doktor úr akinek nem tudjuk a nevét, úgyhogy ha esetleg megtalálnánk, akkor nagyon nagyon örülnénk ő hivatali kötelességből rögtön megállt és segítségünkre sietett.

A busz mind a nyolc utasa megsérült. Három zenészt súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A zenekar teljes felszerelése is tönkrement.

A hangszerekből gyufásdoboz lett..

– mutatta az énekes az RTL Híradónak. Legsúlyosabban a dobosuk sérült meg. Ő még az intenzív osztályon fekszik, de Marci szerint gyorsan gyógyul.

„Már vidám, megígértem neki, hogy mire kijön lesz egy új dobszerkója,úgyhogy azon vagyunk, hogy legyen dobszerkója” – csakhogy erre most nincs pénzük. A Fábián Juli Alapítvány ezért gyűjtést indított. Az ismert jazzénekesnő emlékére alapított szervezet a közösségi oldalán osztotta meg a felhívást. De nemcsak hangszerekre gyűjtenek. A Mehringer zenekar több tagja csonttörést is szenvedett. Az ő rehabilitációjuk hosszabb ideig tarthat, és addig a csapat biztosan nem tud színpadra állni, és pénzt keresni. 

..

2023-08-07 19:29:22 - Mindenegyben Blog