MindenegybenBlog

Hálózsákban, az utcán alszik korunk egyik legnagyobb sztárja Arnold Schwarzenegger . Hallatlan, mit tettek vele!?

Arnold Schwarzenegger szomorú valóságot tárt az emberek elé üzenetével, amit Curtis is megosztott.

“Ezt a képet Arnold Schwarzenegger posztolta, azzal a felkiáltással, ‘hogy megváltoztak az idők’. Arról van szó, hogy mikor California kormányzója volt, egy hotel azt mondta neki, ide bármikor jöhet, mindig lesz egy szoba számára, ahol vendégül látják majd. Úgy tûnik, azt elfelejtették hozzátenni, hogy az ajánlat csak befolyásos kormányzóként érvényes, mivel mikor ellátogatott a hotelbe – immár volt kormányzóként, a hízelgô ajánlat mégsem élt. Szóval Arnold fogott egy hálózsákot és leheveredett a szobra alá, hogy mindenkit emlékeztessen – nem maradsz örökké az, akinek most érzed magad. Az emberek barátságosak, amikor fontos vagy számukra, de ha már nem szolgálod az elônyüket, nem törôdnek veled többé. Ha nem is minden ennyire negatív, az alábbi néhány sor nagyon igaz.

‘Mikor fontos pozícióban voltam, az emberek mindig udvaroltak nekem, de miután elvesztettem ezt a pozíciómat, elfeledkeztek rólam és nem tartották be az ígéreteiket. Ne bízz a pozíciódban, vagy a vagyonodban, sem az erôdben vagy az intelligenciádban, nem tartanak örökké.'”

Kiderült hogy nem igaz Arnold nem osztott meg ilyen bejegyzést és a kép is szerkesztett!

íme:

2021-01-04 19:59:19 - Mindenegyben Blog