MindenegybenBlog

Halálra sült a kisbaba az autóban!A rendőrség kihallgatta a felelőtlen anyát, ám vádat nem emeltek ellene! Milyen "anya" az ilyen?

A felfoghatatlan tragédia Kaliforniában történt szeptember 22-én éjfél körül.

A kaliforniai West Carsonban élő 34 éves nő a kocsijában lefektette kislányát, June Love Augustót: a kétéves csecsemőt betakarta pokróccal, majd még a fűtést is felkapcsolta. A felelőtlen anya az ablakokat és az ajtókat mind bezárta, ezt követően pedig beszállt egyik barátja autójába, ahol elkezdtek iszogatni.

A nő az alkoholfogyasztás után elaludt, és csak hajnali 5 óra körül tért magához. Visszasietett a kocsijához, ahol megpróbálta újraéleszteni a gyermekét, de nem járt sikerrel. A nő értesítette a mentőket, akik kórházba szállították a babát, ám már nem tudtak rajta segíteni...

A kisbaba szörnyű kínok közt vesztette életét.

A halottkém jelentése szerint June arcán, mellkasán és karján égési sérüléseket szenvedett a kibírhatatlan hőségtől, sőt, a bőre is elkezdett leválni bizonyos helyeken. A gyermek testhője a mentősök mérése szerint elérte a 41,7 °C-t.

A rendőrség kihallgatta a felelőtlen anyát, ám vádat nem emeltek ellene, mert a halottkém a kislány halálát balesetnek minősítette.

(New York Post)

2019-10-02 10:13:50 - Mindenegyben Blog