MindenegybenBlog

HALÁLOS baleset !Meghalt a fiam!

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt december 11-én este a hegyhátsáli tv-toronynál – írja a 112press.hu. A balesetben egy férfi meghalt, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Gersekarát felől Hegyhátsál irányába tartott a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel egy nyári gumival felszerelt BMW a 7441-es úton. Az autóban ketten ültek, bekötve egyikük sem volt, az autó biztonsági rendszerét vakcsattal verték át (az öv nélküli csatlakozónak köszönhetően a jármű nem figyelmeztet arra, hogy be kellene csatolni a biztonsági övet). Jogosítványa sem volt egyiküknek sem, a balesetet túlélő férfitól korábban ittas vezetés miatt bevonták. Az egyelőre nem tisztázott, melyikük vezette az autót.

Egy bukkanót követően a gépkocsi letért az útról, majd egy bekötőútnál a levegőbe emelkedett, és közel 50 méter múlva ért először földet, ezután pedig többször a magasba pattant a szántóföldről. Végül a tv-torony kerítése felett átrepülve az építmény mellett állt meg.

A túlélő ittas volt, rá egy arra közlekedő autós talált rá, ahogy az út szélén négykézláb mászott. Neki a férfi azt mondta, kilökték egy autóból, azt viszont nem árulta el, hogy balesetet szenvedett. A rátaláló autós riasztotta a mentőket, a szántóföldön pedig megtalálta az autó alkatrészeit, majd a roncsot is, benne a holtesttel.

A túlélőre és a roncsra rátaláló férfival a 112press készített interjút:

2022-12-15 08:45:29 - Mindenegyben Blog