MindenegybenBlog

Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentette be ez a virológus az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>

Leginkább Dél-Amerikában terjedt el a koronavírus lambda variánsa, amely már a világ 27 országában van jelen. Az első megjelenése 2020 augusztusára datálható, de egyre több és több esetet okoz. Már Európában is megjelent, ahol a delta magában is elegendő fejfájást okoz, a lambda pedig sötét ló, mivel még nem kutatták elég extenzíven, nem lehet tudni, mis is várható tőle – az Euronews nyomán az Infostart.

Jairo Mendez, a PAHO szakértője szerint egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy jobban terjedne a lambda, mint a korábbi variánsok. „Lehetséges, hogy gyorsabban terjed: ez olyan jelenség, amely nincs jól tanulmányozva és dokumentálva, és nem tudjuk összehasonlítani más változatokkal, például a gammával vagy a deltával" – mondta.

Nagy-Britanniában is megjelent már a variáns: ottani értékelés szerint feltételezhető a gyorsabb terjedés mellett az is, hogy a lambda ellenállóbb a semlegesítő antitesteknek, de mindenképpen szükség van még további vizsgálatokra a témában. A New York-i Egyetem kutatása ugyanakkor azt sugallja, hogy az oltások védelmet nyújtanak ezzel a variánssal szemben is.

2021-07-07 12:09:33 - Mindenegyben Blog