MindenegybenBlog

Gyerekek ez nem vicc!Nagyon durva bírságot kaphat tavasszal ha kertes háza van!

Nagyon durva bírságot kaphat tavasszal ha kertes háza van!

Komoly bírságra számíthatsz, ha kertes házad vanItt a nyár vége mindenki igyekszik a háza táját rendbe rakni, metszés utáni hulladékot, elszáradt gallyakat a kertben, sok esetben elégetik a tulajdonosok. 2016 március elejétől törvény tiltja a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladékot elégetni a szabad téren.

Az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatóságának tájékoztatója szerint több mint 70 esetben riasztották őket szabadtéri tűzhöz és ebből a múlt hétvégén történt 55 eset. Viszonylag száraz volt a tél, ezért egy parányi kis tűz is óriási területen elharapózik pillanatok alatt. Főleg tavasszal és nyáron nagy a veszély a szárazság miatt, olykor egy autóból kidobott égő cigaretta okozhat hektáros tüzeket veszélyeztetve állatok, emberek életét.2015 március 5-én hatályba lépett az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely dokumentum nagyon fontos előírásokat foglal magába többek között a kertes házak és telkek tulajdonosara vonatkozóan.

A lakosság szempontjából az egyik legfontosabb változás, hogy – az élet és értékvédelem jegyében – TILOS a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése !

Az adott település Önkormányzatának rendelete szabályozza, kijelöli, hogy milyen időszakban lehet égetni és milyen módon. A szabályozást az adott önkormányzat rendelettára tartalmazza. Általában a következő előírásokat tartalmazza a rendelettár:– avart és kerti hulladékot csak kialakított tűzrakóhelyen szabad égetni, és a telken is vigyázni kell arra, hogy a hőhatás ne károsítsa a környezetet.– ha az időjárási viszonyok megengedik ( nincs szél, nagy forróság), akkor például minden pénteken 15-20 óráig lehet kizárólag égetni.– az égetni kívánt hulladék kimondottan növényi eredetű lehet, nem tartalmazhat más szemetet (gumi, PVC, veszélyes hulladék)– a szabadtéri tüzet vagy az égetőben a tüzet nem szabad egy pillanatig sem őrizetlenül hagyni, mindig kell lenni kézügyben megfelelő mennyiségű víznek, oltóanyagnak veszély esetén azonnal el kell oltani a tüzet. Ha végeztünk az égetéssel, azonnal le kell locsolni, nem szabad a parazsat otthagyni.– közös pont a legtöbb helyi szabályozásban, hogy egy rendelet sem ad felmentést a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól!

[LAPOZAS]

Az biztos, hogy a helyi és az általános rendeletek sem jogosítják fel a tulajdonost arra, hogy felhalmozza az avart, számos településen már járnak a ZÖLD járatok, amelyek megfelelő tárolókból elviszik az ilyen jellegű hulladékot.

A törvény azt is előírja, hogy :” az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani!”

Tűzvédelmi bírságok

A tűzvédelmi szabályok áthágása komoly bírságot vonhatnak maguk után, a pár tízezer forinttól a több millió forintos bírság is előfordulhat. Lássuk az alapbírságokat :10 000 – 1 000 000 forint: Tűzvédelmi előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő.20 000 – 3 000 000 forint: Tűzvédelmi szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges.

20 000 – 1 000 000 forint: Tűzvédelmi szabály megszegése, ha azzal közvetlen tűz vagy robbanásveszélyt idéztek elő.A szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult a tűzvédelmi bírság kiszabására. A tűzvédelmi bírság kifizetése nem mentesíti a szabálysértőt „ a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól”.Amikor a szabályzat, rendelet engedi az égetést, de nagyon körültekintően kell eljárni, meg kell tenni a megfelelő óvintézkedéseket, kézügybe helyezni vizet, oltóanyagot, de ha mégi s előfordul, hogy a tűz továbbterjed, azonnal értesíteni kell a 112-es hívószámon a hatóságot, közben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne terjedjen tovább.

A cikk a penzcentrum.hu cikke alapján készült, írta Pályázatfigyelő!

2021-08-07 18:27:50 - Mindenegyben Blog