Az idősekre fokozottan figyelni kellKözölte: minden szakember egyetért abban, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve, ezért külön figyelmet kell fordítani rájuk. Van járványügyi figyelőszolgálat, ha szükséges, hoznak korlátozó intézkedéseket - mondta.Orbán Viktor szerint most is van az asztalon néhány ilyen intézkedés, de ezek nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem például arról, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügyKiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentették meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.Az egészségügyi rendszerről elmondta: van több mint tízezer ágy, amit ha kell szombat estétől a betegek rendelkezésére tudnak bocsátani, az ágyak mellé vannak orvosok, ápolók - vezényelni is tudják őket - vannak védekezési eszközök, lélegeztetőkészülékek. Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - hangsúlyozta.
A családok életszínvonalának megvédéséről
HirdetésA miniszterelnök beszélt arról is, hogy mindeközben a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tölt be október 1-től.
A munkahelyekről
Orbán Viktor felidézte: a kormánynak volt egy vállalása, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak teremteni. A márciusi és a mostani számok azt mutatják, hogy a kormány tartotta az ígéretét, sőt a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralevő részében. Sok energiát és pénzt fordított a kormány arra, hogy beruházásokat indítsanak el: a magyar vállalkozások nem meggyengülnek, hanem megerősítették őket - mondta.A kormányfő szerint egy helyen van komoly baj, ugyanis a budapesti turizmus majdnem száz százalékban a külföldiekre épült és most "beszakadt". Az az üzleti modell, ami mentén működnek a szállodák és az éttermek Budapesten - hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát a külföldiekhez lehetett kötni - nem lesz fenntartható, nemcsak idén, hanem a következő évben sem - szögezte le. Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak. Hangsúlyozta: a kormány mindenkinek segít, például csökkentették a járulékokat, ez érinti a fővárosban élőket is, de kell egy speciális program. A miniszterelnök jó hírnek nevezte, hogy a fővárosnak van több mint százmilliárd forintnyi szabad pénzeszköze, amit fel tud használni erre a célra.