2023. január 11-én, életének 73. évében elhunyt Záborszky Gábor Munkácsy-díjas festő és grafikus, a Széchenyi Akadémia tagja – közölte a hírt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Munkásságát a ’70-es évek közepe óta a hagyományos műformák konvencióinak megkérdőjelezése, az újító szándék érvényesítése jellemezte. Korai grafikáinak hangsúlyos eleme volt a fotó, festményeibe földanyagok, homokfelületek épültek.
A ’80-as években egyre intenzívebbé vált a sík felülettől való elszakadás, a térbe való kilépés kényszere. Első, nagyméretű „állatfigurái” az 1985-ös Új szenzibilitás III. című kiállításon szerepeltek.
A ’90-es években az arany és ezüst felületek műbe komponálása mellett érett mind hangsúlyosabbá a papír, és a papírmassza alapanyagként történő felhasználása. 2001-ben huszonöt éves munkásságát összefoglaló könyv jelent meg.
Munkásságát a Ludwig Múzeum 2016-ban átfogó retrospektív tárlaton mutatta be a kezdetektől a legfrissebb művekig Fitz Péter válogatásában, aki a következőképpen foglalta össze nézeteit Záborszky művészetéről:
„Záborszky Gábor pályafutása rendkívül egyenletes és kiegyensúlyozott. Következetes könnyedséggel épül egymásra kép, objekt, installáció, grafika, szobor, anyag és forma. Ez a következetesség a legkevésbé jelent egyhangúságot, a témák és formák folyamatosan, logikusan és invenciózusan változnak, egymásra épülnek, az előrelépést visszafordulások követik. Egy-egy motívum felmerülését egy későbbi művön a kibontás követi, majd újra és újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva tovább él. Nincsenek nagy kilendülések, kevéssé érintik festői felfogását a negyven év külső történései – a világban és művészetben –, mert a művészetről való felfogása, ideája rendíthetetlen és következetes. Önmagából építkezik, meditatív művészetére, világfelfogására és értelmezésére a külvilág alig van befolyással. Festői építkezése valójában zenei, a fúga struktúrájával írható le munkássága: van Guida (főtéma), Riposta (felelet), és Repercussio (kidolgozás). Keskeny ösvényt használ, az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös egyensúlyt képesek teremteni. Ez Záborszky művészetének lényege.”
