Egy szomorú hír kapcsán olvastuk a 444 . hu cikk alatt megjelenő hozzászólásokat, ahol aztán Tóth Zoltán nevű kommentelő hozzászólására lettünk figyelmesek. Úgy gondoltuk, ezt az értékes hozzászólást mindenképpen megmentjük az utókornak, és megmutatjuk az olvasóinknak is.
A hozzászólás változtatás nélkül közöljük, és kérünk benneteket, figyelmes olvassátok el Zoltán tanácsait, mert sosem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk
Tóth Zoltán (TZ)Együttérzésem az elhunyt családtagjaival, ismerőseivel, szomorú tragédia az ilyen, fogadják őszinte részvétemet.
Egyúttal szeretném figyelmeztetni a vízparton hűsölőket és sportolókat a fokozottab körültekintésre. (Egy másik, hasonló hírre is reflektálva – https://24. hu/elet-stilus/2… ) szeretném felhívni a figyelmet néhány fontos, mégis alig ismert tudnivalóra.
Az általánosan ismert szabályok mellett (ki, mikor, milyen vízben úszhat) legalább annyira fontos, hogy a vízben (vízparton) hűsölők odafigyeljenek egymásra, ez fokozottan érvényes a gyerekek esetében, és már a legelső gyanújeleknél inkább azonnal reagáljanak.
Idézek egy cikkből, mely egy tanulságos eset feldolgozásán át okítja az olvasókat (http://mariovittone.com/201… – részletek, szabadfordításban):
Az új kapitány a fedélzetről vetette magát a vízbe, teljesen felöltözve, és sebesen úszni kezdett. Egy korábbi vizimentő volt, aki a szemét végig a bajbajutotton tartotta amint egyenesen közeledett egy pár felé, akik a lehorgonyzott horgászhajójuk és a strand között úsztak. “Úgy vélem, azt hiszi, hogy te fuldokolsz” mondta a férj a felesége felé. Épp egymásra fröcskölték a vizet, és a feleség visongott, de mindketten a nyakig érő vízben álltak. “Rendben vagyunk, mit művel?” kérdezte a nő picit neheztelve. “Rendben vagyunk!” kiáltotta a férj, kiemelkedve, de a kapitány csak rendületlenül úszott tovább egyenesen. “Félre!” ordította, miközben kettejük között továbbsprintelt. Közvetlenül mögöttük, 3 méternél nem távolabb a kilenc éves lányuk fuldoklott. Már biztonságban a kapitány karjaiban a víz színe fölött a kislány könnyrefakadt: “Apa!”
