MindenegybenBlog

FIGYELEM!RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNYT ADTAK KI pár órája : 3,4 millió magyar lesz veszélyben hétfőtől – MINDENKIT! figyelmeztetett a rendőrség!

RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNYT ADTAK KI pár órája : 700 ezer magyar lesz veszélyben péntektől – MINDENKIT! figyelmeztetett a rendőrség!

Kezdődik az őzek párzási időszaka, ezért fokozott figyelmet kér az autósoktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Magyar Autóklub is.Földvári Attila, a védegylet főmunkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor az állatok nappal is aktívabbak és figyelmetlenebbek, az évente elütött mintegy 4500 őz nagy része ez alatt az egy hónap alatt lesz baleset áldozata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget, akik pedig az érintett vadásztársaságot tájékoztatják, hiszen a vad az ő tulajdonuk, így ők gondoskodnak majd az elszállításáról.

Albert Péter vezetéstechnikai szakértő arról beszélt, hogy a vadbaleseteknek csak kisebb része elkerülhetetlen, többségük megfelelő sebesség mellett elkerülhető lett volna.

A balesetek jelentős része megelőzhető, ha néhány szabályt betartunk:
Még több jótanács a rendőrségtől

A vadelütés egyébként közúti balesetnek minősül, így ha bekövetkezik, mindenképpen rendőrt kell hívni! Bármilyen további ügyintézés alapja a rendőrségi jegyzőkönyv lehet. Az adott területen gazdálkodó vadászatra jogosult szervezetet – jellemzően vadásztársaságot – szintén értesíteni kell, erről általában ugyancsak a rendőrség gondoskodik – foglalta össze a vadászegylet.

Az elpusztult állatot ne vigyük magunkkal, mert az lopásnak számít!

2023-08-15 09:27:18 - Mindenegyben Blog