MindenegybenBlog

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 90 km/h SZÉLVIHARRAL! ,: 16 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.12. szerda éjfélig

ZIVATAROK, HEVES ZIVATAROK

Szerda hajnaltól, reggeltől az ország keleti felén előfordulhat már dörgés, villámlás, de az érdemi események a nap második felében várhatók. Ekkor egy nyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében délután már kipattanhatnak zivatarok, amelyek lokálisan heves jelenségeket produkálhatnak, majd várhatóan estétől egy zivatarrendszer környezetében akár kiterjedtebben is számítani lehet heves kísérőjelenségekre. Késő estére a zivatarok fokozatosan a keleti országrészre is átterjedhetnek. A legintenzívebb cellákat nagy méretű (2-4, de akár 5+ cm átmérőjű) jégeső, szélvihar (80-100 km/h, de akár 100+ km/h), illetve felhőszakadás (~20-40 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) kísérheti, legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén.

MAGAS NAPI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

A napi középhőmérséklet kedden és szerdán az északkeleti területeket leszámítva 25 fok felett, főként a Dél-Alföldön 27 fok körül várható.

A Balatonnál tarajos hullámokat korbácsolt a szél.

Iszonyú vihar csapott le tegnap kora este a Fejér megyei Csóron. A szupercella mindent vitt, amit ért, annyira zuhogott az eső, hogy szinte látni sem lehetett.

A viharról egy döbbenetes videó is készült.

A magyar tengerhez pazar peremfelhővel és viharos kifutószéllel érkezett a zivatar - írja az Időkép

Pest vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Baranya vármegye Jel Fok Esemény Leírás Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Bács-Kiskun vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Békés vármegye Jel Fok Esemény Leírás Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Csongrád-Csanád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Fejér vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Győr-Moson-Sopron vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Hajdú-Bihar vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Heves vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Komárom-Esztergom vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Nógrád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Somogy vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Tolna vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat. Vas vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Veszprém vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Zala vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat.
OMSZ: 2023-07-11 18:01 (16:01 UTC)  [wchx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.12. szerda éjfélig

ZIVATAROK, HEVES ZIVATAROK

Szerda hajnaltól, reggeltől az ország keleti felén előfordulhat már dörgés, villámlás, de az érdemi események a nap második felében várhatók. Ekkor egy nyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében délután már kipattanhatnak zivatarok, amelyek lokálisan heves jelenségeket produkálhatnak, majd várhatóan estétől egy zivatarrendszer környezetében akár kiterjedtebben is számítani lehet heves kísérőjelenségekre. Késő estére a zivatarok fokozatosan a keleti országrészre is átterjedhetnek. A legintenzívebb cellákat nagy méretű (2-4, de akár 5+ cm átmérőjű) jégeső, szélvihar (80-100 km/h, de akár 100+ km/h), illetve felhőszakadás (~20-40 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) kísérheti, legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén.

MAGAS NAPI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

A napi középhőmérséklet kedden és szerdán az északkeleti területeket leszámítva 25 fok felett, főként a Dél-Alföldön 27 fok körül várható.

2023.07.11. 18:00 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023-07-11 20:10:43 - Mindenegyben Blog