MindenegybenBlog

FIGYELEM!Naponta isszuk és nem is sejtjük, hogy mellrákot okoz!

A Kaiser Permanente kutató által végzett tanulmányban bizonyítást nyert, hogy azon nőknél, akik a mellrák diagnosztizálása után teljes zsírtartalmú terméket fogyasztottak, a halálozások aránya nagyobb volt, mint azoknál, akik a diagnózis felállítását követően alacsony zsírtartalmú tejtermékekre tértek át.

[adSulvo]

A mellrákos sejtek növekedését az ösztrogén hormon váltja ki. Az ösztrogén a zsírsejtek termelődik és raktározódik. A legtöbb kutató állítja, az Egyesült Államokban és nyugat-európai országokban kapható tejtermékek megnövekedett ösztrogén és progeszteron mennyiséggel rendelkeznek, mivel a tejet gyakran vemhes tehenektől nyerik. Logikus, hogy egy alacsony zsírtartalmú tejtermék kisebb mennyiségben tartalmaz ösztrogént és progeszteront, mivel belőle a legtöbb zsírt már eltávolították.

Ez azt jelent, hogy a mellrákkal diagnosztizált nőknek javasolt alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasztani, különösen azoknak, akiknél hormon receptor pozitív emlőrákot állapítottak meg.

 

A szakértők annak is szerettek volna utánajárni, hogy a magas zsírtartalmú tejtermékek növelik-e a mellrák kiújulását, valamint a halálozások arányát.

A következő teljes zsírtartalmú tejtermékeket tanulmányozták:

[LAPOZAS]

A tanulmányban résztvevő nőket 12 éven át figyelték meg.

A kutatás szerint azoknál a nőknél, akik naponta legalább egyszer ettek teljes zsírtartalmú tejterméket, 64%-kal nőtt meg a bármilyen okból történő halálozás és 49%-kal a mellrák miatti halálozás valószínűsége azon csoporthoz képest, akiknek tagja kevesebbszer ettek teljes zsírtartalmú terméket vagy alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasztottak.

[adSulvo]

A tanulmány kapcsolatot mutat a teljes zsírtartalmú tejtermékek és a halálos kimenetelű mellrák között, de ez nem bizonyítja a közvetlen összefüggést. További kutatásokra van szükség, melyek igazolják a potenciális összefüggést a magas zsírtartalmú tejtermékek és a mellrák között.

Minden betegnek, akit korai stádiumú mellrákkal diagnosztizáltak, mindent el kell követnie, hogy csökkentse a kiújulás és növelje a túlélés esélyét, pl. a következőkkel:

2019-05-07 23:16:27 - Mindenegyben Blog