MindenegybenBlog

Figyelem! Minden internetezőnek riasztást adott ki a kormány! Itt az mti közlemény! Feltétlenül olvasd le most azonnal! Itt a hivatalos közlemény

Riasztást adott ki a Kormányzati Eseménykezelő Központ a Locky nevű zsarolóvírus új változatának megjelenése és terjedése miatt.

A levelek kártékony mellékletet, pdf vagy 7zip fájlt, esetleg hivatkozást tartalmaznak a gyanútlan felhasználóknak. Ez olvasható a központ pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ismertették: a levelek kártékony mellékletet (pdf vagy 7zip fájlt) vagy hivatkozást tartalmaznak, tárgyként megnyitásra ösztönző üzenettel a gyanútlan felhasználóknak (egyebek mellett “please print”, “documents”, “scans”, “images” vagy “Payment_201708-6165″).

Közölték: a melléklet megnyitása, valamint az áldozat fájljainak titkosítása után a zs**ol*v**us többféle, a visszafejtésre vonatkozó üzenetet helyez el a felhasználónak, például, hogy cserélje le hátterét, valamint egy “Lukitus.htm” nevű fájlt is kitesz az asztalra.

Mint írták, a titkosított állományok a “.lukitus” kiterjesztést kapják, visszafejtésükhöz a program készítője 0.5 Bitcoin virtuális fizetőeszközt vár. A legfrissebb vizsgálatok alapján egyelőre jelenleg “nem áll rendelkezésre semmilyen ismert módszer a visszafejtésre – emelték ki.

 

Hangsúlyozták: a Kormányzati Eseménykezelő Központ a védelem első lépéseként azt ajánlja, hogy a felhasználók legyenek elővigyázatosak az e-mailekben csatolt dokumentumokkal, valamint a v**usvédelmi szoftverek frissítése mellett ellenőrizzék a mentőrendszerek helyes és megbízható működését, hogy ha megtörténik a fertőzés, visszaállíthatóak legyenek a dokumentumok.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ha bekövetkezett a fertőzés, nem javasolják a váltságdíj megfizetését, mert “nincs rá semmilyen garancia, hogy valóban feloldják a titkosított dokumentumokat”. Ilyenkor a rendszer újratelepítése javasolt, valamint az adatok visszaállítása biztonsági mentésből.

A központ jelezte azt is, hogy a Lo**y zs**ol*v**ussal kapcsolatosan ezen a weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A L**ky egy olyan zs**ol*v**us, amely titkosítja a felhasználó egyes fájljait, majd megpróbálja eladni a titkosítás feloldásához szükséges jelszót – olvasható a megadott linken.

Forrás : hirado.hu

2017-09-02 20:51:15 - Mindenegyben Blog