-
Álommeló: 450 ezres havi fix, diploma sem kell hozzá
- A Magyarországon kiemelkedőnek számító kereset valóban elérhető nemzetközi fuvarozással. 300 ezer forint üti a legrosszabbul és 600 ezer a legjobban kereső sofőrök markát.
- Minél többet keres egy sofőr, annál nagyobb az esélye, hogy vállal egy hónapnál hosszabb külföldi kiküldetéseket is.
- Ez nemcsak a családos sofőrök számára megterhelő. A külföldi tartózkodás alatt felmerülő költségeket ugyanis a sofőröknek maguknak kell fedezni fizetésükből és napi díjukból. Ennek megfelelően akkor tudják a legtöbb pénzt hazavinni, ha minél kevesebbet költenek külföldön.
Ez jelentheti azt, hogy ételt, például konzerveket visznek magukkal, de azt is, hogy nem panziókban vagy hotelekben pihennek, hanem a kamionban, mivel így jelentős összeget takaríthatnak meg,írja a penzcentrum.hu
Az utóbbiból kerekedett is egy botrány. A BBC közölt cikket az IKEA kelet-európai sofőrjeiről, akik hónapokat töltenek külföldi kiküldetésen, és ezalatt az idő alatt nem kifejezetten nyugat-európai életszínvonalon tengetik a dolgos hétköznapokat.
- mondta egy román kamionsofőr a BBC riporterének azon kérdésére, hogy milyen érzés állandóan a kamionban lenni.
Állítása szerint akár négy hónapon keresztül is kamionjában alszik, eszik és ott is mos. Munkájáért havi 477 eurót (144 222 forintot) kap havonta, bár az nem egyértelmű, hogy ebbe az összegbe a napi díját beleértett-e.
Ez a gyakorlat nemcsak, hogy igazságtalannak tűnik, de nem is teljesen legális. Bár egy kamionsofőr akár egy hetet is külföldön tölthet úgy, hogy rá továbbra is a küldő ország jogszabályai - köztük minimálbére - vonatkoznak, több hónapot semmiféleképpen.
Ráadásul ez a néhány napos időszak is elképzelhető, hogy hamarosan megszűnik. Éppen új szállítmányozási szabályok megalkotása folyik Brüsszelben, és néhány nyugati állam, élükön Németország és Franciaország, azért lobbizik, hogy kerek perec legyen kimondva: az egyes tagállamokban végzett munkáért az adott tagállam minimálbérét kell megfizetnie egy szállítócégnek, függetlenül attól, hogy hol van bejegyezve.
Lengyel, magyar - két jó barát
Ha ezt kimondják, az súlyosan érintheti a kelet-európai, tehát köztük a magyar szállítmányozó-vállalatokat is. Egy lengyel diplomata azzal érvelt az Euractiv portálnak a nyugat-európai országok álláspontja ellen, hogy a dolgozóikat külföldre küldő vállalatok olyan költségekkel is szembesülnek, melyekkel a helyiek nem. Ilyen költségek közé tartozik, a diplomata szerint, hogy a cégeknek meg kell tanulni, hogyan működik egy új piac, le kell fordítani dokumentumokat, szállást kell biztosítani dolgozóiknak, valamint meg kell oldani a munkavállalók utaztatását is.
HirdetésEzen érvelés kapcsán azért egy kicsit kilóg a lóláb, ha figyelembe vesszük, hogy milyen körülmények között laknak - saját kamionjaikban - a BBC által megszólaltatott sofőrök.
A helyzet egyébként nem új. Jelentős különbségeket mutat már a keleti és a nyugati EU-s tagországokból érkező kamionsofőrök fizetése között egy 2009-es gyűjtés is.
Az Európai Unió pedig ritkán szereti, ha a tagállamok önállóan próbálnak meg szabályozni közösségi hatáskörbe tartozó ügyeket, így kötelezettségszegési eljárás indult már mind Németország, mind pedig Franciaország ellen. Annak érdekében ugyanis, hogy megvédjék saját fuvarvállalataikat, olyan szabályokat hoztak, melyek akadályozhatják a szolgáltatásnyújtás és az áruk mozgásának szabadságát, ez pedig tilos az Európai Unióban.
Már a sógorok is ellenünk
Ausztria egyébként a legutóbbi ország, mely önállóan indult harcba az olcsó kelet-európai fuvarozók ellen. Ott idén januárban lépett érvénybe olyan szabályozás, mely alapján a sofőröknek ki kéne fizetni - az Ausztriában végzett munka idejére - a szektorális minimálbért, valamint az országba belépés előtt le is kéne őket jelenteni egy internetes felületen.
Amíg óriási különbségeket tapasztalhatunk az Európai Uniós tagállamok minimálbérszintjei között, addig persze mindig vonzó lesz viszonylag alacsony kelet-európai bér mellett foglalkoztatni Nyugat-Európában sofőröket.
Az Európai Unión belüli fuvarozás szabályozásával kapcsolatosan májusban számíthatunk új részletekre az Európai Bizottságtól, és ezen az is eldőlhet: megmarad-e a kelet-európaiak számára a kevés olyan munka egyike, mellyel diploma nélkül lehet korrekt keresetet elérni.