MindenegybenBlog

Ferenc pápa az eddigi legfelháborítóbb dolgot mondta migránsügyben

Európában valójában mindenki migráns, sőt az ember maga migráns – mondta a pápa.

Bizonyára több oka is lehet annak, hogy az EU vezetői ahelyett, hogy az európai országok hadseregét a terroristáktól való védekezésre használnák, egyenesen akár katonai hajókon is behoznak bárkit is, aki a Földközi-tengeren megjelenik egy csónakon, és azt állítja magáról, hogy ő menekült.

De más indokokról egyelőre nincs adat ezen a fenti pápai érven kívül, amelyből logikusan az következik, hogy jöhet akármennyi terrorista is a migránsok között, majd szépen integráljuk őket, elősegítjük a keveredését a már évezredek és évszázadok óta itt élő “migránsok” családjaival, és máris jó fiú lesz. Volt terrorista, nincs terrorista.

Ha pedig mégis vannak terrortámadások, akkor azért a befogadók a hibásak, mert nem integrálták elég jól az újonnan érkező migránsokat a már régebben itt lakók, vagyis elszigetelték őket gettókban.

[LAPOZAS]

Ferenc pápa azt is elmondta a tokiói jezsuita diákoknak, hogy Európában valójában mindenki migráns, sőt az ember maga migráns. A terrorizmus oka pedig az elszigetelődés. De ha oktatást és munkát kapnak a bevándorlók, akkor integrálódnak. Keveredés lesz, és új családok születnek majd a népek integrációjából.

A mindennapok valósága azonban több ponton is keményen ellentmond a nyugati katolikusok feje elképzeléseinek. A migránsok nagy része ugyanis éppen olyan civilizációkból érkezik, amelyek egyenesen komolyan ellenzik a keveredést más vallású és más kultúrájú emberekkel. Ez aztán olyan szörnyű családi tragédiákhoz is vezet gyakran, mint annak az olaszországi Pármában élő indiai lánynak az esete, aki egy olasz fiúba lett szerelmes.

A 18 éves indiai lány apja hónapokig ütötte-verte őt, amikor megtudta, hogy egy olasz fiúhoz akar feleségül menni. Azt is beígérte neki, hogy megöli miután kivágta a nyelvét és levágta a lábát, ha nem hagy fel ezzel a kapcsolattal. Az olasz fiút és családját pedig azzal fenyegette, hogy magához vesz még 50 másik indiait is, és mindegyikőjükkel végeznek.

Végül a 48 éves indiai férfit letartóztatta az olasz rendőrség, a felesége és másik gyerekük ellen is eljárás folyik, míg a magát e lányt egy védett házba költöztették.

2018-07-13 08:09:34 - Mindenegyben Blog