– Egy gyenge állapotú 65 éves betegnél kisebb eséllyel lesz hatékony a kemoterápia, mint egy fitt 76 évesnél. Azaz valóban elfogadhatatlan csupán az életkorhoz kötni az alkalmazási kört – magyarázza Poller Imre onkológus, egészségügyi elemző. – Erre találták ki az úgynevezett ECOG-skálát, amely fokozatokba sorolja a beteg állapotát, s e szerint határozza meg tényleges kezelést. Egy 75 éves ECOG 2 beteg és egy 62 éves ECOG 3 beteg esetében utóbbinál a speciális terápiától valójában semmi jót nem remélhetünk, legfeljebb megnyugtatjuk a lelkiismeretünket. Egy 75 éves, ECOG 2 státusú embernél pedig nem rosszabbak a kilátások, mintha 73 éves lenne.
Felháborítónak tart mindennemű kor szerinti megkülönböztetést Weltner János sebész főorvos, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, aki többször is szót emelt az időseket ért hátrányok miatt.
– Amikor járulékot fizetek, nem mondják meg, mikor és milyen kezelést nem kaphatok majd meg. Bár részese vagyok a kötelező, szolidaritásalapú rendszernek, nem szól senki, hogy mi nem tartozik a szolidaritás körébe. Amikor „olcsó” betegséget kapok, ellátnak, bármennyi idős vagyok is, ha drágát, akkor talán nem? Egy negyvenéves tüdőrákos beteg sikeres műtét után, gyógyszeres kezelés mellett élhet mondjuk öt évet. Egy hetvenéves tüdőrákos beteg sikeres műtét után, gyógyszeres kezelés mellett élhet szintén, mondjuk, öt évet. Akkor megengedhető a jogalkotónak ilyen különbségtétel? Szerintem nem. Ha mégis, akkor nyilván csak felmenő rendszerben, hogy aki másként látja, idejében köthessen magánbiztosítást – mondja a főorvos.
Bizalmatlan betegek
Magyarországon a szív-, ér- és idegrendszeri, valamint a daganatos betegségek felelősek a legtöbb halálesetért. A CIG Pannónia tavalyi felméréséből kiderült: a válaszadók közel 50 százaléka inkább gondolkodna külföldi kezelésen, amennyiben ilyen súlyos betegséget diagnosztizálnak nála. Leginkább a fiatalok nyitottak a külföldi gyógykezelésre: a legtöbben, a 18–29 évesek 61 százaléka számolna ezzel a lehetőséggel.Miközben a válaszadók 70 százaléka szerint kifejezetten rossz a hazai egészségügyi ellátás színvonala, a megkérdezettek fele mégsem gondolkodna határainkon túli gyógykezelésben. Ennek ára, a nyelvtudás hiánya és a kezelés megszervezésének körülményessége a visszatartó okok, illetve nem szeretnének egyedül lenni egy idegen országban a kezelés időtartama alatt.
A kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada kifejezetten bizalmatlan a kapott diagnózissal szemben. Nem elégszenek meg az első körös eredményekkel, a legtöbben akár két-három másik szakvéleményt is kikérnek, mielőtt döntenek a további kezelésükről.
„Korizmusról”, vagyis kor szerinti diszkriminációról beszél Kovács József bioetikus is: – Egyértelműen azt sugallja, hogy minél idősebb vagyok, annál kevesebb jogom van az élethez vagy a gyógyuláshoz. Ez képtelenség, és az élet egyéb területein sem fogadnánk el. Egy emberölés esetén sem azt nézzük, idős vagy fiatal embert ölt-e a gyilkos, és nem arányosítjuk a börtönbüntetés hosszát ahhoz, hogy hány évet vett el az áldozattól. Mindenkinek élete egyformán értékes, akár fiatal, akár idős, akár sok éve van hátra, akár kevesebb.
A bioetikus emlékeztet: bár ma már ritkább az ilyen megkülönböztetés az egészségügyben, korábban gyakori volt. Angliában komoly vita alakult ki például a vesedialízissel kapcsolatos gyakorlatról. Kimondatlanul ugyan, de 55-60 év körül húzták meg a határt. A fiatalabb, végstádiumú vesebeteget elküldték dialízisre, az idősebbeket nem. Az e szerint osztályozó orvosok nem is voltak tudatában annak, hogy életkoralapú besorolást végeznek, ez csak a gyakorlatukból volt kiolvasható. Azzal áltatták magukat, hogy egy 60 évnél idősebb, dialízisre szoruló betegnek orvosilag már nem olyan hasznos a kezelés. Kiderült, hogy ez nem igaz. Az önbecsapás csak arra volt jó, hogy ne kelljen szembenézni azzal: életkoralapú diszkriminatív eljárás folyik.
MTI Fotó: Varga György
