A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje csütörtöki programbemutatóján a gyerekek után havi 30 ezer, és a felnőtteknek havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért. Másik javaslatuk, hogy 90 ezer legyen az alapnyugdíj, és a nettó minimálbér 150 ezer forint.
Egy fővárosi cukrászdában tartotta Karácsony Gergely a programbemutatót, ahol arról beszélt, hogy korábbi elképzeléseit pártja újraszámolta, ugyanis ezelőtt a gyerekeknek 25 ezer forintot , a felnőtteknek pedig 50 ezer, míg a várandós anyáknak 75 ezer forintot ígért, derült ki az MTI beszámolójából.
Tett még más ígéreteket is , szerepelt ezek között: – a lakhatási támogatás országossá tétele, – a garantált minimumjövedelem, – béremelési politika, – az álláskeresési támogatás rendszerének visszaállítása – valamint a 90 ezer forintos minimálnyugdíj bevezetése is.
Százezreket fenyeget az időskori szegénység. Véleménye szerint a jövőben nagyobb problémát okozhat a tömeges munkanélküliség mellett még a nyugdíjak alacsony mértéke, ha így maradnak a a mostani szabályok . Az Aegon adatai alapján, jelenleg például egy millió munkavállaló dolgozik minimálbérre bejelentve, ez alapján majd csupán 30-50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak. és még 15-20 évig ebből az alacsony összegből kellene megélniük.-írja a napi.hu.
A Párbeszéd társelnöke azt is hangsúlyozta, hogy egy új társadalmi, gazdasági berendezkedésnek lehet a kiindulópontja az alapjövedelem. Természetesen ez nem csodaszer a problémák megoldására, de lehetnek sok területen továbbgyűrűző hatásai. Véleménye szerint a szegénység és nélkülözés elleni fellépésnek is részese lehet, emellett pedig emelheti a ma alacsony béreket és nyugdíjakat, és pozitív hatásai lehetnek a bűnözés, az egészségügy, a munkaerőpiac területén is .
[LAPOZAS]Karácsony Gergely kihangsúlyozta, hogy “egy forradalmi eszköz, de nem a forradalom maga” a z alapjövedelem, és a bevezetése nagyon komoly szemléletváltozást és széles körű társadalmi párbeszédet feltételez. Még a bevezetése előtt népszavazást kell tartani róla, annak érdekében, hogy legyen politikai és alkotmányos védelme is .Azt javasolta, hogy abban az esetben, ha a baloldali ellenzéki pártok nyerik a jövő évi választást, akkor tartsanak egy két-három éves modellkísérletet az alapjövedelemről: 10-20 ezer fő részvételével és évi 5-10 milliárd forint ráfordítással.
A fejlett országokban már elterjedt nézetBánfalvi István, a LÉT munkacsoport vezetője is felszólalt az eseményen, aki felsorolta az alapjövedelem lehetséges pozitív hatásait és azt nevezte a vita lényegének hogy hogyan gondolkodnak az emberről, a méltóságról és a szabadságról, annak résztvevői.
Kijelentette, hogy az egyik oldalon a demokratikus humanisták, míg a másik oldalon az etnikai nacionalista, fajvédő ideológiák képviselői állnak. Szentpéteri Györgyi, a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület elnöke azt nevezte a legnagyobb feladatnak, hogy az elképzelést a világ több pontján is vezessék be. Elmondása szerint három lehetséges módszer létezik:
– , az első, amikor az állam maga határozza el a bevezetést, ilyen Finnország és ilyen lehet Skócia is– Belgiumban már létezik a z önkormányzati vagy a megyei szintű bevezetés rendszere , hasonlóra készülnek az Egyesült Államokban, Oklahomában.– a harmadik lehetőség az lehet, amikor privát szervezetek, alapítványok biztosítják az alapjövedelmet.