MindenegybenBlog

FELFOGHATATLAN TRAGÉDIA !Gyászba borult az ország! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy meghalt a 10 éves pici lány! Zokogva búcsúzott 10 éves halálos beteg kislányától az édesanya

Mindössze 10 éves korában elhunyt az ukrán Iryna ‘Irochka’ Khimich, aki egy súlyos genetikai rendellenességgel, progériával jött a világra. A kislány teste olyan volt, mintha már 80 éves lenne.

A kislány tehetséges festő volt, a képeit el is adták. Éppen a halála előtt sikerült több művét is eladni, a pénzt pedig egy amerikai gyógykezelésre fordították volna. Ám Iryna nem érte meg.

„Irochka meghalt. Megállt a szíve. Sajnálom, Napsugár, hogy nem tudtunk megmenteni” – közölte könnyek között az édesanya a közösségi oldalain.

„Az álma az volt, hogy láthassa Párizst. Ki akarta állítani a képeit Franciaországban is, de sajnos elfogyott az ideje.”

A kislánynak évente csaknem egy évtizeddel öregedett a szervezete, így az orvosok sem sok időt jósoltak neki.

Andrey Zdesenko ukrán üzletember segített pénzt gyűjteni a családnak a gyógykezelésekre, amelyek bár meggyógyítani nem tudták volna a kislányt, de lassíthatták volna az öregedési folyamatot.

„Törékeny, egyedi és tehetséges lány volt, aki 10 évig bátran harcolt a szörnyű és ritka betegséggel. Olyan sok fény, szeretet, vitalitás és őszinteség volt benne. Milyen élénken látta a világot és ezt igyekezett festményekben kifejezni. Két kézzel két különböző képet tudott készíteni. Hihetetlen volt” – mesélte róla az üzletember.

Real-life Benjamin Button girl, 10, with 'body of an 80-year-old' dies https://t.co/UdfCePGpkW

— Péterffy Emma (@PeterffyEmma) July 3, 2021

2021-07-06 17:33:26 - Mindenegyben Blog