Az utolsó lélegzetvételéig küzdött az életéért, de szervezete feladta a harcot.
Hajas Ilona gyermekkorában még olyan messzinek tűnt az ismertség. Az az időszak még a hangos jókedvről szólt: a Hajas-gyerekek, Sándor, Katalin és Ilona olyan elevenek voltak, hogy mindenki ismerte őket a környéken. Elevenek, szépek és tehetségesek. Az apjuk, Hajas Sándor tanított és egyben igazgatóként irányította az általános iskolát és túlzás nélkül állítható, hogy a környéken mindenki tisztelte és megsüvegelte a szigorú, ám nagyon is emberséges pedagógust – kezdi a tragikusan fiatalon elhunyt Hajas Ilonára visszaemlékezését az Újságmúzeum.
Hajas Sándor felesége, Ica néni ugyancsak gyerekekkel foglalkozott, hallatlan empátiával, ő vezette a helyi énekkart és ő alakította meg a színjátszó csoportot, ügyes, talpraesett gyerkőcökből. Nyüzsgő élet volt az, egy apró település, kiszínezett, csodákkal teli világában. Onnan még nagyon távolinak tűnt Budapest és az országos ismertség.Hajas Ilona 38 esztendőt kapott a teremtőtől. A Nagysimonyi temetőben, ahol nyugszik, a sírján mindig van friss virág. Ma már leginkább ismeretlenek állnak meg egy pillanatra végső nyughelye előtt és arra gondolnak: íme, itt egy gyönyörű, különleges nő, akit az egész ország rajongásig szeretett, pedig neki még nem a mennyországban, hanem az eleven, lüktető életben lett volna dolga.
Mégsem írhatjuk azt, hogy ez a zajos, lüktető gyermekkor felhőtlenül telt el a számára. A köztiszteletben álló pedagógus édesapját ugyanis az 1956-os forradalom melletti kiállásáért becsukták, meghurcolták, megalázták, és Kistarcsára internálták. Aztán amikor Hajas Sándor kiszabadult, visszaköltöztek Köcskre. Hajas Ilona tulajdonképpen ott és akkor döntötte el, hogy az irodalommal szeretne elsősorban foglalkozni. Szép, okos, intelligens lány, akire nagy jövő vár. Ezt mondta róla mindenki, csakhogy az apjára tett bélyeg mintha rajta is látszódott volna. Hiába felvételizett az ELTE magyar-történelem szakára, nem vették fel. Így aztán szüleihez hasonlóan ő is tanítani kezdett, igaz, képesítés nélkül.
A Nagysimonyi gyerkőcök imádták az ifjú lányt, akit aztán később mégiscsak felvettek a szegedi tanárképző főiskola magyar-történelem szakára.
Nem csak a külsejével, a hangjával is levett mindenkit a lábáról: kellemes orgánum, tökéletesen megformált szavak és mondatok.
Nem csoda, hogy a Péchy Blanka színésznő által kezdeményezett és elindított: „Szép magyar beszéd és kiejtés” néven futó országos versenyen is részt vett, mi több, 1973-ban már Kazinczy-díjjal jutalmazták. 1973-ban szerzett diplomát Pécsett. És ekkor már a Magyar Televízió pécsi stúdiójában is alkalmazták.
Pillanatok kérdése volt, hogy felfedezzék
HirdetésEhhez elég volt egy tökéletesen sikerült pécsi riport a helyi televízióban, és Matúz Józsefné, a Magyar Televízió hírműsorainak főszerkesztője már telefonált is a pécsi kollégáknak, hogy: „Azt a gyönyörű lányt, azt a gyönyörű orgánumú lányt szeretném Pesten látni…” Így indult a karrierje. Próbafelvételre hívták 1974-ben, és azonnal megkapta az állást. A Magyar Televízió bemondója lett.
Hajas Ilona ma is itt van közöttünk, velünk. Megannyi felvétel őrzi, ahogy beszél a kamerába, beszél hozzánk. De nem csak két műsor között konferált, nem csak azt bízták rá, hogy közölje a nézőkkel: „következik a Híradó”. Sokan, nagyon is sokan emlékeznek az Iskolatelevízió című műsorra, amelyet hallatlan sikerrel vetítettek. Szülők és gyerekek ültek együtt a képernyő előtt, hogy aztán különböző feladatokat, feladványokat, jeleneteket együtt beszéljék át, sokat tanulva az epizódokból. Egyre népszerűbb lett és egyre többet dolgozott. 1980-ban ment férjhez, és a párjával a budai Újház utcában sikerült lakást vásárolniuk. Tele voltak tervekkel, ám ezekhez a tervekhez pénz, sok pénz kellett. Átalakítani az otthont, megvásárolni ezt, azt. Akkoriban még a híres bemondók fizetését is szűkösen mérték, így aztán Hajas Ilona csak dolgozott, hajtotta őt a vágy, hogy minden kerek és tökéletes legyen az életében. Folyamatosan úton volt, előfordult, hogy a televíziós munkái mellett egy este két-három előadást is elvállalt. Hiába könyörögtek neki, hogy lassítson, ő csak ment, ment mindenhová ahová hívták. A teste nem bírta a hajtást, az állandó stresszt. Fizikailag és lelkileg is egyre rosszabb állapotba került. Előbb anyagcserezavarokkal küzdött, majd…
„Egyik napról a másikra megvakult. Megdöbbentünk az állapotától. Megdöbbentünk és megrémültünk. Az egyik bajai orvos segített neki és mintha csak csodát tett volna vele, visszaadta a szeme világát. De onnan már nem volt megállás a lejtőn. Ilona bekerült a belgyógyászatra, mert más tünetei és gondjai is voltak. Hamarosan besárgult a szeme fehérje és az a gyönyörű, márvány bőre is sárga lett…” Így emlékezett vissza egyik barátja arra a szörnyű időszakra. De az élet nem tudta két vállra fektetni: dacolt a megpróbáltatásokkal. Még ő vigasztalta a barátait, folyamatosan mondta nekik, jobban leszek, túl leszek rajta, minden olyan lesz, mint régen. Vannak, akik állatják: feláldozta magát az álmaiért. A folyamatos munka, utána házimunka, a kert gondozása, a megterített asztal, a tökéletesnek tűnő élet. A feszített tempó mellett az is csapásként hatott rá, hogy a házassága is megromlott. S közeledett a vég. A dráma utolsó fejezete. Beadta a válópert, majd visszaköltözött régi lakásába. A Magyar Televízió képernyőjén 1988-ban, a szilveszteri műsorban láthatta őt utoljára a közönség. Akkor már nagyon beteg volt. Aztán 1989. április 25-én elhunyt. Felfalta őt az élet…
A Nagysimonyi temető csendje és a földpaplan adta meg számára az örök nyugalmat. Távol a főváros zajától – távol attól az élettől, amelyre ifjú hölgyként talán mindennél jobban vágyott.
Nyugodj békében, Hajas Ilona!
