MindenegybenBlog

Fantasztikus hírt jelentett be Lázár János ! Infláció felett emelik a nyugdíjakat 2018. Január 1-tő

Az előrejelzések szerint kisebb lehet az infláció, mint amire számítottak ez a nyugídjemelés mértékét is csökkentené, hiszen inflációkövető nyugdíjat jelentett be a kormány!

Közeledik a választás!- ha egyébként nem venné ezt észre senki, akkor is ki lehetne olvasni ezt, többek között : a nyugdíjasokat illető ellátások alakulásából A kormány , most igyekszik elnyerni az idős szavazók kegyeit, és ennek érdekében megpróbálja kiaknázni az összes pénzügyi lehetőséget.

Lázár megerősítette: akármi is lesz, 3 százalékkal emelik a nyugdíjakat jövőre

Lássuk a tényeket! Már a média attól hangos, hogy az idei év végén a nyugdíjasok pótlólagos bevételhez jutnak, három különböző jogcímen is. Egyrészt novemberben jár nekik a kiegészítés, a tervezettnél magasabb infláció miatt. Emellett még prémiumhoz jutnak a vártnál magasabb gazdasági növekedés miatt is.

Ezek nem hirtelen jött döntések által született adhoc ajándékok, hanem ezek mind jogszabályokban rögzített kifizetések, amelyekre akkor válnak jogosulttá a nyugdíjasok, ha beállnak a törvényi feltételek. De nem elégszik meg ennyivel a kormány, hanem megint „meglepné” a nyugdíjasokat, akárcsak tavaly Erzsébet-utalványokkal, még karácsony előtt. Erre nem terjed ki törvényi kötelezettsége, de a portál kérdésre azt válaszolta ezzel kapcsolatosan Lázár János, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből az időseknek mindenképpen részesedniük kell.A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a GDP idén 4 százalék felett lesz . Ezek szerint a kormány kitart a legoptimistább előrejelzése mellett. A szeptemberi jelentésében a Magyar Nemzeti Bank 3,6 százalékot jelzett az inflációs jelentésében, ehhez képest a magyar gazdaságba az OECD 3 százalékot feltételez, , az Európai Bizottság 2,9 százalékot számolt, és az IMF 2,5 százalékot. De az elemzések nem zárnak ki még ennél visszafogottabb növekedési ütemet sem.

Nos, ha azt feltételezzük, hogy a jegybank kivételével, a többi előrejelzés nyáron, sőt tavasszal lett publikálva, ami azt jelenti, hogy a számításoknál kevesebb gazdasági információ volt az elemzők birtokában, mert ezek majd csak most ősszel jelennek meg. De ha a prémium esetében a törvényi feltételt nézzük, ami azt írja elő, hogy a pluszpénz csakis a 3,5 százalékot meghaladó GDP esetében jár – akkor már nyilvánvaló, hogy a kormány a kifizetés tegnapi bejelentésével tulajdonképpen a prémium kiosztását függetlenítette a gazdasági mutatók alakulásától.

[LAPOZAS]

Sokkal izgalmasabb a kérdés a nyugdíjasok szempontjából, hogy milyen pályát ír le az infláció? Ezzel kapcsolatban szintén csak a jegybank részéről áll rendelkezésre friss adat: Matolcsy Györgyék számítása szerint jövőre 2,5 százalékos lehet az infláció. Érdekesség, hogy a jegybank még nyár elején, 2,8 százalékot jelzett, ez azt jelenti, hogy időközben olyan információk kerülhettek a birtokába, amelyek a korábban vártnál jóval alacsonyabb inflációt tesznek valószínűbbé. A többi prognózis nem kell annyira komolyan venni, mert ezek 3 százalék feletti értékkel számolnak, de mint említettük ezek fél- háromnegyed évvel régebbi publikációk.

Nyugdíjasaink mind nagyon jól tudják, pontosan tudják, hogy a Fidesz-kormány idején, az arra az évre tervezett inflációhoz kötötten állapítják meg a januári nyugdíjemelést. Még idén tavasszal döntött a kabinet a jövő éviről: 2018-ban 3 százalékos lesz az infláció, és ennek megfelelő mértékű lesz a nyugdíjak emelése is, az elfogadott 2018-as költségvetés szerint.

A jegybank számításai szerint , időközben nőtt az esélye annak, hogy ennél kisebb legyen a fogyasztói áremelkedés mértéke. Feltették a kérdést Lázár Jánosnak, hogy :majd kell-e ezek után korrigálni a 2018-as nyugdíjemelést , aki nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek januárban bárhogy alakuljanak is az árak, vagy akármekkora mértékben marad el az áremelkedés a kormány által jelzettől.

Lázár János világosan leszögezte a kormány álláspontját idézzük:„Kitartunk a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett. Van egy elfogadott költségvetésünk, és nem kívánjuk módosítani a célokat.”.Legkésőbb majd jövő április táján kiderül, hogy a Fidesz kormány mekkora szimpátiát tudott nyerni ebben a szavazótáborban: a nyugdíjkiegészítéssel, a prémiummal, az Erzsébet-utalvánnyal és a feltételekhez képest méltányos januári nyugdíjemeléssel.

2017-10-09 12:37:11 - Mindenegyben Blog