MindenegybenBlog

Ezt üzente az emberiségnek Koko, a most elhunyt “beszélő” gorilla – videón

Koko az elmúlt több mint harminc évben az emberi jelbeszéd elsajátításában magasabb szintre ért el, mint bármely állat. A gorilla jelenleg mintegy 1000 fogalom jelét képes használni, és megközelítőleg 2000 angol szót ért meg – olvasható a Gorilla Alapítvány honlapján. Emberi látogatóival általában ő maga kezdeményezi a beszélgetést, amelyekben leggyakrabban 3-6 szóból álló állító mondatokat fogalmaz meg. Intelligenciahányadosa az emberi skálán 70 és 95 mozog.

Nem régen az egész emberiségnek üzent a Föld pusztításával kapcsolatban. Erről a cikk utolsó részében a videó is megtekinthető.

Egészen elképesztő, ahogy a gorilla képes kifejezni magát. Amikor fogával volt gondja még azt is el tudta mondani, hogy egy 10-es skálán mennyire értékeli a fájdalmat. Fogproblémái miatt meg is kellett műteni. Amikor az operáció után magához tért az altatásból jelezte Dr. Petterson-nak, hogy orvosokkal szeretne találkozni, és mikor mindannyian körülvették, köszönetet mondott nekik.

Egy másik alkalommal pedig az orvvadászokról mondta el határozott véleményét: Koko egykori barátjának, Michaelnek a szüleit is orvvadászok ölték meg. Mikor Koko szemtanúja volt egy ilyen jelenetnek DVD-n, másnap felkapott egy reklámújságot, amiben megpillantotta egy szupermarket reklámját, amin nyers hús volt látható. Koko ezután a jelbeszéddel azt mondta: „szégyen”.

Dr. Patterson még azt is lejegyezte, hogy Koko olyan szavakat is ki tudott fejezni a maga módján, melyeket meg sem tanítottak neki. Például a ’gyűrű’ szót nem ismerte, ezért úgy próbálta elmondani, hogy helyette két szót jelzett, az ’ujj’-at és az ’ékszer’-t, azaz a gyűrűt úgy mondta, ’ujjékszer’.

Beszélgetések Kokoval:

A Kokóval folyó kutatások támogatására a Gorilla Foundation számos módon igyekszik nyilvánosságot szerezni az emberszabású különleges képességeinek, ezért többek közt CD-t jelentettek Fine Animal Gorilla címmel, Koko dalszövegeivel. Az alapítvány honlapján pedig megjelentették a gorilla által készített festményeket.

Egy nap maga jelezte, hogy nagyon szeretne egy cicát, de először csak egy kitömött plüssállatot kapott. Koko nem is leplezte csalódottságát, és folyamatosan a szomorúságnak megfelelő jelet mutatta.

Később aztán választhatott magának egy élő macskát, akit All Ball-nak nevezett el arra utalva, hogy a cica egy szőrös golyóhoz hasonlított számára. Úgy gondozta, akár egy bébi gorillát, és nagyon szerette. Kettejük kapcsolatáról Dr. Patterson könyvet is írt 1987-ben, Koko kiscicája címmel. Sajnos, a macskát később elütötte egy autó. Koko ekkor olyan szavakkal jelezte a bánatát, mint “szomorú”, “rossz”, és “sírás”.

A videón Koko és a kiscica története látható:

Az évek alatt több cicája is volt, de később már nem akart foglalkozni a macskákkal, mert azt jelezte gondozóinak, hogy szeretne egy gorilla bébit felnevelni. A hím gorilla, Michael, éveken át együtt élt Kokoval, és a gondozók remélték, hogy fognak utódot nemzeni, de Michael és Koko sosem párosodott, mert testvérként tekintettek egymásra. Kokonak végül nem született kölyke.

[LAPOZAS]

A közelmúltban megtartott párizsi klímacsúcs előtt, a biológiai sokszínűség fennmaradásáért küzdő Noé nevű környezetvédő szervezet kérésére kifejtette, hogy mit gondol a Föld pusztításáról és egy rövid üzenetben cselekvésre szólította fel az embereket.

Az üzenetben Koko elmondja, hogy szereti az embereket és a Földet, de az emberek buták és sír miattunk. Sietni kell, hogy a Földet meggyógyítsuk, segítsünk rajta és megvédjük. A természet figyel minket – tette hozzá az emberiségnek szóló üzenetében Koko.

2018-06-24 17:55:33 - Mindenegyben Blog