MindenegybenBlog

Ezt tette Tóth Gabi Krausz Gáborral? – megdöbbentő részletek derültek ki az énekesnő új viszonyáról

Ezt tette  Tóth Gabi Krausz Gáborral? – megdöbbentő részletek derültek ki az énekesnő új viszonyáról

Nem vesztegeti az időt Tóth Gabi és új párja, annak ellenére sem, hogy az énekesnő és férje, Krausz Gábor még csak a múlt hét szerdán jelentették be, hogy szakítanak. A Blikkk legújabb információi szerint Gabi új udvarlója, a Fricska Táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence rendszeresen abban a szentendrei házban tölti az éjszakákat, amelyet Gabi és férje közösen vásároltak meg és újítottak fel.

Az ügyben nyilatkozó közeli ismerős szerint még ennél is többről lehet szó: a lap forrása azt állítja,

a szerelmesek már össze is költöztek.

Krausz Gábor pedig, – aki két hete szerzett tudomást arról, hogy felesége szíve egy másik férfi iránt lobbant lángra – jelenleg új otthont keres.

„A baráti körükben nyílt titok, hogy Gabi magához költöztette az új párját, Mátét, a férje, Gábor pedig albérletbe költözött. A lányuk, Hannaróza Gabival és annak szerelmével maradt a szentendrei házban.

Így élnek jelenleg”

– mondta a házaspárt jól ismerő informátor a lapnak.

Úgy tűnik, Gabi meglehetősen gyors tempót diktál, és nem ismer tréfát a szív ügyeiben. Ugyanis alig fejezték be a férjével közösen vásárolt szentendrei házuk felújítását, Krausznak máris el kellett hagynia közös álomotthonukat. Ugyanakkor Gabi még számos alkalommal posztolt közösségi felületein arról, hogy mennyire várják a közös, vidéki életet, az otthont, ahol végre hosszú távra tervezhetnek.

[LAPOZAS]

Januárban a Novák Katalinhoz köthető csalad.hu propagandaoldal felületén az énekesnő még azt írta:

„Megmagyarázhatatlan erő húz vissza a vidéki lét felé, és lelki szemeim előtt már csak egy olyan kép lebeg, hogy egy szép téli délelőtt én játszom Hannival a vidéki házunk nappalijában, az ablakon át látni a havas tájat, a kandallóban ropog a fa, és Krauszom készíti az ebédet… Ezt most nagyon szeretném,

úgyhogy drukkoljatok, hogy jövőre már így ünnepelhessem a születésnapomat.”

Krausz Gábor és Hannaróza a falakat is közösen festették a szentendrei házukban: a sztárséf erről egy bejegyzést is megosztott a nyilvánossággal, amelyben azt írta, mindenki a saját szobáját festette. Azonban most úgy tűnik, Krausz számára már nem maradt hely a házban.

A lap az informátortól azt is megtudta, mikor kezdődhetett el az énekesnő és a táncos viszonya.

„Régóta izzott közöttük a levegő, de mivel mindketten párkapcsolatban éltek, so­káig talán maguknak sem vallották be az érzéseiket. Végül

a június végi, erdélyi koncertsorozaton melegedtek össze,

Gábor pedig alig két hete tudta meg, hogy vége a házasságuknak, mert Gabi már mást szeret”

– árulta el az ismerős.

Minden jel arra mutat, hogy Gabi egyre kevésbé csinál titkot új románcából. Az énekesnő és új választottja pénteken Jászberényben is jártak közösen, a helybéliek elmondásaiból pedig kiderült, viszonyukból nem is csináltak titkot, ugyanis egymás kezét fogva sétálgattak, valamint egy-egy puszi is elcsattant a szerelmesek között.

A lap forrása arról is beszámolt, hogy Krauszt rettentően megviselik a történtek.

„Gábor nagyon meg van zuhanva lelkileg,

a barátok próbálják tartani benne a lelket, mert ez most egy nagyon nehéz helyzet neki. Az eddigi világa összedőlt, új életet kell kezdenie”

– mondta az informátor.

2023-08-14 08:52:06 - Mindenegyben Blog