Ambrus Zoltán életének 54. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt, az Irigy Hónaljmirigy együttes örökös tagja -
– Sajnos, sosem épült fel teljesen a 2005-ös autóbalesete után – magyarázta a jobb sorsra érdemes gitáros neve elhallgatását kérő barátja. – Az utóbbi években sokat betegeskedett, egy súlyos kórral is küzdött, aminek következtében látványosan lefogyott. Alig volt több, mint negyven kiló, de az egészben az volt a legborzasztóbb, hogy már nem lehetett vele normálisan kommunikálni.
"Nyugodj békében Zoli!Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon életének 54. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Ambrus Zoltán az Irigy Hónaljmirigy együttes örökös tagja. Nincsenek szavaink, csak a mérhetetlen fájdalom és a gyász. "
Életpályája[szerkesztés]A budapesti János Kórházban született, szülei egyedüli gyermekeként. Édesapja fiatalon versenytáncolt, majd repülőgép-mechanikusként dolgozott a tököli repülőtéren, édesanyja kartográfus volt. Ő maga az általános iskola elvégzése után, a középiskolában műszerészi tanulmányokat folytatott. Első gitárját Csehszlovákiában vette, s nem sokkal később barátaival megalapították első együttesüket.
[LAPOZAS]Először a Primula zenekarban játszott, majd a katonaság előtt a Légióban, később pedig egy időre az Árkádok tagja lett. Az Irigy Hónaljmirigy 1990-es megalakulásától fogva mintegy másfél évtizeden keresztül a csapat állandó tagja volt, paródiákat írt és a zenekar fellépéseit szervezte. Szilfid testalkata, arckifejezésének viszonylag lágy vonásai miatt különösen jól parodizált női előadókat, közszereplőket.
2005. december 27-én egy jeges útszakaszon autóbalesetet szenvedett, koponyatöréssel vitték kórházba, felépülése hosszú ideig tartott. Mivel agyi beszéd- és mozgásközpontja is megsérült, igen sok mindent újra kellett tanulnia. Feleségétől 18 év után elvált, két gyermek édesapjaként. Az Irigy Hónaljmirigyből kivált, 2012-ben az Alcohol együttes gitárosa lett. Saját formációja a Helló, Mister!
Hosszan tartó súlyos betegsége után 53 éves korában 2019. július 7-én hunyt el egy fővárosi kórházban.