Fotó: Mohos Angéla/fotocentral.hu
Hatalmas űrt hagyott maga mögött, március 30-án elhunyt Tordy Géza. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művész, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja, aki szerepeivel valóban halhatatlanná vált. Baradlay Jenőként, Parádi Gusztávként, A bolondok grófja kacagó inasaként vagy éppen a Hadik film Károlyi tábornokaként emlékezhet rá örökké a közönség és ismerheti meg őt megannyi sikerműből a jövendő generáció is.
Bár igazi színészóriás volt, sosem szerette magát előtérbe helyezni, az utóbbi másfél évtizedben pedig kifejezetten visszavonult életet élt, a nyugalmat többre értékelte a felhajtásnál. Élete utolsó időszakában már interjút sem szívesen adott. Néhány hónappal ezelőtt udvariasan fogadta kollégánk érdeklődését, de bővebben már nem akart nyilatkozni.
– Öreg vagyok, beteg vagyok és már nem vagyok színész –
Első felesége balerina volt, tőle született fia, András. Tímár Éva színésznőtől született nagyobbik lánya, Rita, harmadik feleségétől még egy lánya vab. Korábban kapcsolatban élt Törőcsik Marival.
Fotó: Mohos Angéla/fotocentral.hu
„Nagyon nagy szerelem volt a miénk, talán életem nagy szerelme volt. Ő akkor lett híres, amikor mi együtt voltunk. Gyönyörű nő volt, ráadásul az egyik legtehetségesebb színésznő, akit valaha láttam. Bár nem kértem meg a kezét, három évig együtt jártunk, együtt is laktunk a Stefánia úton. Aztán az élet távol sodort minket egymástól, de mindig tartottuk a kapcsolatot. Most, amikor mentem le hozzá a velemi otthonába, vittem neki egy fotót, amit én is most kaptam. Több mint ötven éve készült rólunk egy közös kép, már nem is emlékeztem rá. Örült a régi emléknek, de neki nem jelentette ugyanazt, mint nekem. Marinak a férje, Maár Gyula volt a nagy ő, ezzel nem lehet versenyezni – nyilatkozta 2018-ban a Storynak. – Szerencsés vagyok, mert mindent eljátszottam vagy megrendeztem, amit szerettem volna. Még Hamlet is voltam, igaz, csak a rádióban, de elég is volt ez nekem. A színjátszás amúgy sem a régi, egy ideje már nem is érdekelt, csak a rendezés. Próbálni szerettem, meg készülni az előadásra, de a játékot már nem igazán élveztem. Rendezni meg imádtam, de ott is mindent megcsináltam, amit akartam. Most néha elmegyek színházba, mint néző, és itt ki is merül. Engem már nem hívnak játszani, de nem bánt. Televíziót is nézek, éjjel, ugyanis nem nagyon tudok aludni” – mesélte akkor.
[LAPOZAS]Beszélt az elmúlásról is. „Néha beszélgetek Istennel, imádkozom, és akkor azt kérem tőle, hogy úgy haljak meg, mint apu, akit a negyedik infarktus vitt el, hirtelen, nem szenvedett. Hatvannégy éves volt, amikor elment, én bőven túléltem. Anyu is gyönyörűen halt meg. Mondjuk, szegénykén már alig hallott, amiért én sokszor haragudtam is rá, mert csak a sokadik csöngésre vette fel a telefont, ezért mindig leteremtettem, hirtelen voltam vele, sokszor összevesztünk. A halála napján Győrbe mentem rendezni, délben még beszéltünk, szerencsére bocsánatot kértem tőle, amiért korábban goromba voltam vele. Mire leértem vidékre, jött a telefon, hogy meghalt. Na azt kérem az Istentől, hogy nekem is ilyen halált adjon majd.”
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 évesen távozott.
Bár a szakmában jó ideje az a hír járta, hogy a színészlegenda egészsége megromlott, a halálhíre mégis mindenkit váratlanul ért.