MindenegybenBlog

Ez nem lehet igaz! Járókeretre van szüksége Tóth Verának! Mi történt ???

Járókeretre van szüksége Tóth VeránakAz énekesnő túl sokat edzett az elmúlt napokban. Nem is csoda, hogy izomláza van.

A bejegyzést a Ripost szúrta ki.

„Úgy érzem, a tegnapi edzés kicsit megviselt. Van valakinek egy járókerete az elkövetkezendő három napra?” – kérdezte követőitől Vera

Persze Vera csak viccnek szánta!

ITT nézheted meg a posztot!

Tóth Vera, polgári nevén Tóth Veronika (Tapolca, 1985. március 3. –) magyar énekesnő. A 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált híressé. 2005-ben Bravo Otto-díjat, 2008-ban Artisjus díjat kapott A Megasztár óta Budapesten él. Eddig 4 önálló nagylemeze jelent meg. Három évvel fiatalabb testvére, Tóth Gabi szintén elismert és népszerű énekesnő.

Már egészen kiskorától énekel. Szülővárosában, Tapolcán rendszeresen fellépett, majd megismerkedett Völler Adél énektanárnővel. 2003-ban jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába, a Megasztár 1. szériájába, ahol a válogatás után bejutott a legjobb 50 előadó közé, majd Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című slágerével pedig a legjobb 12 közé. Minden héten más zenei műfajban bizonyított, végül eljutott az utolsó fordulóig, ahol a néz

2019-10-02 13:51:14 - Mindenegyben Blog