Az idei július égi jelenségekben igencsak gazdagnak mondható: több meteort figyelhetünk meg, újra felettünk jár a Nemzetközi Űrállomás, ma este pedig részleges holdfogyatkozás szemtanúi lehetünk, ráadásul a Hold csaknem kétharmadát fedi majd el a Föld árnyéka. A jelenség 21 órától már látható lesz, a részleges fázis 22:01-kor kezdődik és a legnagyobb kiterjedését, vagyis a 65 százalékot 23:30-kor éri el, amikor a Hold színe vöröses-barna lesz, lágy kontrasztot képezve a félárnyékban lévő fehéres részével. Ezután szépen lassan le is vonul az árnyék.
A részleges fázis vége egyébként 00:59-kor lesz, így közel 3 órán át tartó jelenségre készülhetünk, melyet akár a nagyvárosokból is megfigyelhetünk, de minél kevésbé lakott településről szemlélődünk, annál fantasztikusabb látványban lehet részünk, tehát a vállalkozó szelleműeknek érdemesebb elhagyni a fényszennyezett várost, és egy nyugisabb helyről végignézni a természet ezen csodáját.