MindenegybenBlog

Erre senki nem számított – Megtörte a csendet és beismerte Kucsera Gábor, EZ van közte és Varsányi Réka között! - Alekosz őrjöng:

Kucsera Gábor a Kiskegyedtől tudta meg először, hogy Alekosz szerint volt köztük valami Ázsia expresszbeli társa és “majdnem barátnője”, Réka között. És bár nem nagyon foglalkozik ezzel, elárulta nekünk, mi a valóság… Hogy a világbajnok sportoló és a celeb nem igazán barátkoznak egymással, azt mindenki láthatta az Ázsia Expressz című műsorban. Kucsera ugyanis nem ért egyet Alekosz modorával, aki amikor csak lehet, beszólogat a jóképű kajakosnak. – Zéró tisztelet mások iránt: amikor valaki hozzád szól, te direkt elnézel, beszélsz egy hölggyel zsebben tartott kézzel, a csapattársaidat nem ünnepled meg vagy elismered. Szerintem egyáltalán ne lepődjetek meg ezen, mert nem voltatok nyitottak senki iránt – fejtette ki a véleményét Kucsera Alekosznak.

A görög szerint azonban a kajakosnak inkább az nem tetszik, hogy egy korábbi műsorban, amiben szerepeltek, ő kijelentette, hogy nem tartja Kucserát egy érdekes szereplőnek. De a kettejük ellentéte még ennél is régebbre nyúlik vissza. Amikor Kucsera drogbotrányba került, Alekosz már akkor sem éppen dicsérően nyilatkozott róla. A kajakos viszont úgy véli, a görög amikor csak tudta provokálta őt. – Próbál belém kötni, piszkálni évek óta, és azt várja, hogy leereszkedjem az ő szintjére. De én nem fogok erre a szintre leereszkedni. Nem érdekel. Figyelmen kívül hagyom – összegezte Kucsi Alekoszról a véleményét a barátjának, Dávidnak.

[LAPOZAS]

Amit a Kiskegyednek is megerősített. Így aztán nem olvasta Alekosznak azt a nyilatkozatát sem, amiben a görög arról beszélt, hogy a barátnője, Réka a műsor forgatása alatt rámozdult Kucserára, akivel sokat is voltak kettesben, ez pedig neki nagyon nem tetszett. – Nem tudom, de nem is érdekel, hogy miket mondott Alekosz – válaszolt Kucsera – Én nem megyek bele az adok-kapokba. Az egész dologról csak annyi mondandóm van, hogy Réka tényleg egy nagyon rendes, normális nő. Nagyon sokat csevegtem vele, főleg, miután volt egy olyan nap, aminek során párt váltottunk, és így együtt voltunk egy egész napot9. Ennyi, és nem több a mi kapcsolatunk

2023-11-15 15:32:28 - Mindenegyben Blog