MindenegybenBlog

Ennyit kér Demjén Ferenc másfél órás fellépésért

Budapest – Két-három óra alatt egymilliót keresnek hazánk legnagyobb zenei sztárjai együtteseikkel. A Blikk gázsilistás sorozatából már kiderült, hogy az igényes zenéért boros árakat kell fizetni, legyen az pop, musical vagy rockzene.

A legnagyobb gázsit azonban azok viszik haza, akik még akkor alapozták meg karrierjüket, amikor nem volt ekkora a piac. Igaz, ők egész zenekarral lépnek színpadra.

A hetvenes-nyolcvanas években alakult zenekarok ma is a csúcson vannak, már ami a gázsijukat illeti. Új dalokat csak kevesen írnak, viszont bőven megélnek abból a repertoárból, amellyel még karrierjük kezdetén futottak be.

A nagy öregek között a listát Demjén Ferenc vezeti, akinek egy elő zenés koncertjéért több mint másfél millió forintot kell fizetni.

2019-05-06 21:32:13 - Mindenegyben Blog