Bíró Ica, aki nemrégiben vonult nyugdíjba, hamarosan új, saját kezdeményezésekkel kíván előállni, de addig is civil munkát kell vállalnia. A korábbi modell és énekesnő a Blikknek beszélt arról, hogy egy asztrológus előrejelzése szerint születésnapja után megvalósulhat az általa életre hívott Főnix program, ami a testi, lelki és szellemi jóllétet célozza meg. „Bár a születésnapom óta eltelt már néhány hét, és jelenleg többféle tevékenységből próbálok megélni, számos tervvel és ötlettel rendelkezem” – osztotta meg terveit, hozzátéve, hogy nemrégiben értesült nyugdíjának pontos összegéről.
Őszintén szólva kevesebbre számítottam, de 89 ezret kapok. Mindenki tudja, ez mire elég... Maradjunk annyiban, a gondtalan, hátradőlős nyugdíjas évek még nem jönnek el, hiszen ebből nem lehet megélni.
Bíró Ica így most két civil állást is vállal, igaz, mindkettőt szívesen csinálja.
„Az egyik egy butik, ahol eladó és amolyan tanácsadó vagyok. Szeretem, mert amikor a Metál Lady Butikomat működtettem, rengeteg nőnek segíthettem. Most ugyan nem a saját üzletemben állok a pult mögött, de ugyanúgy szeretettel csinálom. Valahogy meglátom, kinek mi áll jól, és ezt el is fogadják tőlem. A másik civil állásom gyönyörű helyen van, a Teleki-Wattay-kastélyban, ahol heti több alkalommal vállalok 24 órás recepciós szolgálatot. Gyönyörű a hely, ahová a kutyusaimat is vihetem. Korábban dolgoztam már őrző-védő szolgálatban is, nem ismeretlen a 24 órás beosztás, de ez azért sokkal kellemesebb” – tette hozzá.
„Mindenki dolgozik és mindenki pénzért, általában még nyugdíj mellett is, ezen nincs szégyellnivaló” – mondta a Metál Lady, aki arról is beszélt, hogy közben a saját projektjeit sem hanyagolja el, gőzerővel építkezik és egyre több helyre hívják edzést és előadást tartani.