Egy szép étterembe mentünk, édesanyám belém karolt és úgy lépkedett mint egy igazi hölgy, nagyon boldog és büszke volt. Felolvastam az étlapot, mert már nem látott jól, közben figyeltem őt milyen büszke és milyen szépen mosolyog.
– Régen amikor kicsi voltál, én olvastam el az étlapot neked.
– Akkor most eljött az ideje annak, hogy én gondoskodjak rólad!
Vacsora közben azokról a dolgokról beszélgettünk ami mostanában történt velünk, annyira belemerültünk, hogy lekéstük a filmet a moziban. Amikor hazavittem azt mondta, hogy örömmel eljön velem vacsorázni máskor is, de akkor ő hív meg.
Mikor hazaértem a feleségem megkérdezte tőlem, hogy telt a mai esténk.
Sokkal jobban, mint amilyenre számítottam – mondtam én.
Néhány nappal később az anyám meghalt, szívinfarktust kapott, minden olyan hirtelen történt, nem tudtam segíteni neki.
Pár nap elteltével kaptam egy levelet abból az étteremből ahol anyámmal együtt vacsoráztunk.
A levelet édesanyám hagyta ott:
– A második vacsorát kifizettem előre, de nem vagyok biztos abban, hogy el tudok menni. Két személyre van kifizetve, számodra és a feleséged részére. El sem tudom mondani neked, hogy milyen sokat jelentett számomra a veled együtt töltött este, az a drága idő amit együtt töltöttünk! Szeretlek fiam!
(Bidista)
