MindenegybenBlog

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel 

 

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász

Szombat este elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki több mint három évig küzdött az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséggel. A tragikus hírt testvére, Karsai Péter osztotta meg a közösségi médiában:

"Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALS-sel. Mindig velem, velünk leszel, Bro’."

Karsai Dániel élete utolsó éveiben az ALS, az amiotrófiás laterálszklerózis nevű betegségben szenvedett. Ez a betegség az izmok fokozatos leépülésével jár, miközben az érintett végig tudatánál marad, ami rendkívüli szenvedéseket okoz a betegnek. Karsai emiatt kampányolt az eutanázia, vagyis a kegyes halál jogáért, kiállva a gyógyíthatatlan betegek méltósággal történő haláláért.

Az alkotmányjogász utolsó Facebook-bejegyzése két nappal halála előtt jelent meg, amelyben az életvégi döntésekhez való jogról írt:

"És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni."

Halálát megelőző napok:

 

Halálát megelőző nap még politikai véleményét is megosztotta közösségi oldalán. Gondolatait így zárta:

„POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE XV. – Szolgalélek

Orbán Balázs nertárs a miniszteNERelnök politikai főtanácsadója. Orbán nertárs vérbeli reálpolitikus. Ebben a minőségében a minap kifejtette, hogy ha Oroszország megtámadna minket, ő bizony egyből megadná magát. Mert az 56-os forradalomból is mi lett, ugyebár. Meg a magyar életeket mindenáron meg kell védeni.

Karsai Dániel megrendítő interjút adott a Heti Naplónak, amely sajnos az utolsó beszélgetései közé tartozott. A riportot mindössze három héttel halála előtt készítették, amelyben Dániel őszintén és meghatóan beszélt az ALS-sel vívott küzdelméről és az eutanáziáért folytatott harcáról.

 

 

2024-09-29 06:07:27 - Mindenegyben Blog